A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 12. szám

554

Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem.

Egyiptomból hívtam meg a fiamat.

Én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam:

mégsem ismerték el, hogy a gondjukat viseltem.

Puha kötelékkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel.

Olyan voltam hozzájuk,

mint aki arcához öleli a csecsemőt:

lehajoltam hozzá, enni adtam neki. ( Ozeás 11,3-4. )

Az Izraelt körülvevő többi népek nem ismerték az élő Istent, és az Úrnak hosszú évszázadok nevelő munkájába került, amíg Izrael lassan-lassan, lépésről- lépésre megismerte, hogy milyen is az az Isten, aki őket Egyiptomból kivezette, minden veszedelemtől megvédte, a pusztában táplálta. De ebben a szentírási részben nem csak arról van szó, hogy Isten Izrael népét türelemmel tanította, nevelte, hanem arról is, hogy az Isten bennünket gyermekként karján hordoz, gondunkat viseli és a szeretet kötelékével magához vonz. Ezzel viszont tőlünk is azt kéri, amit Izrael népétől: hogy higgyünk az Ő gondviselő szeretetében. Jeremiás írja:

Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik és szíve elfordul az Úrtól.

Olyan lesz, mint a cserje a pusztában.

Ha valami jó jön, semmit sem lát belőle, hanem a kiaszott sivatagban tanyázik, sós és lakatlan földön.

Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek az Úrban van a reménye.

Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa.

Amely gyökereit egészen a folyóig ereszti.

Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldelleni fog.

Szárazság idején sem kell aggódnia,

akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni. (Jer. 17J5-8)

Amikor azt mondom, hogy „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában", akkor ezzel azt akarom kifejezni, hogy hiszek az Istennek személyes atyai szeretetében, jövőmet bizalommal teszem le kezébe.

Mivel a hitet az Istentől kaptuk ajándékba, azért a hitet ápolni, védeni, növelni, erősíteni sem tudjuk egyedül. Ezért kérjük ehhez az Isten segítségét, és fejezzük be imádsággal: