A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 12. szám
555 Mennyei Atyám, hiszek szeretetedben. Növeld hitemet. Mennyei Atyám, hiszem, hogy mindig közelebb vagy hozzám. Növeld... Mennyei Atyám, hiszem, hogy mindig javamat akarod, Növeld... Mennyei Atyám, hiszem, hogy segítséged mindig elérhető, Növeld... Mennyei Atyám, hiszem, hogy nincs olyan helyzet, amikor nem fordulhatnék Hozzád bizalommal, Növeld hitemet. Mennyei Atyám, hiszem, hogy magadnak teremtettél. Növeld... Mennyei Atyám, hiszem, hogy otthont készítettél a számomra, ahová ez élet után hazavársz, Növeld hitemet. Könyörögjünk: Jóságos mennyei Atyám, a te szeretetednek a tudata járja át lelkemet, adjon életemnek célt és tartalmat, és ragyogja be annak minden e- gyes napját. Erre kérünk Jézus, a te Fiad által. — Amen. Magyary Csilla •X* «X- -X* J&a.A^á'GA'O'K^i uitsi, "X- -X* -X* Valamikor, reges régen, majd két ezredévvel ezelőtt, Augusztusa római császár rendeletet bocsájtott ki, hogy Írják össze: mennyi a lakossága a hatalmas Római Birodalomnak. Élt akkor a zsidók országában egy fiatal házaspár, József és Mária, kinek szintén teljesíteni kellett ezt a parancsot, mert akkoriban a Zsidók országa is Róma uralma alatt állt. Elindultak hát a galileai Názáretből a júde- ai Betlehembe, Dávid városába, mert mindketten Dávid királyi véréből származtak. A hosszú és fáradtságos út után odaérve hiába járták be az egész kis várost, nem kaptak helyet sehol, ahol megszállhattak volna. Mikor már az utolsó városvégi fogadóban is megpróbálkoztak, és ott is elutasították őket, Mária kék szemét könnyek homályositották el, mert érezte, hogy közel az óra, mikor világra kell hoznia elsőszülött gyermekét - és nem volt helyük sehol, de sehol Ott álltak hát a város végén, könnyes szemmel, bánatos szívvel, és nem tudták, hová-merre menjenek. A városszéli utolsó ház tetején éppen egy kis cirmos cica mosakodott. Mikor meglátta a szomorúan álldogáló párt, abbahagyta a mosdást, és csak bámult rájuk nagy, csodálkozó szemmel, mert ilyen csodálatosan szép fiatal anyát még soha nem látott Betlehemben. Megsajnálta őket, és nem tudta elképzelni, miért sírdogál ez a gyönyörű szép fiatal nő, akinek szépségéhez a boldog mosolygás illett volna. Mikor elindultak, a cica szomorúan nézett utánuk. Egész nap nem is tudott másra gondolni, csak arra: mi történhetett a könnyesszemű asz- szonnyal, akinek olyan fehér volt az arca, mint a fejecskének, amit a cirmos nagyon szeretett. Besötétedett. Csillagok ragyogtak az égen. A cica is behúzódott jó meleg kuckójába, hogy átaludja az éjszakát. De most az egyszer nem jött álom a szemére. Nem tudott nyugodni Elhatározta hát: elindul, és megkeresi, hová mentek a
