A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 12. szám
542 amellyel a legfőbb pásztor a katolikus egyháznak Magyarországon kialakult helyzetével törődik. A pápa abból indul ki, hogy Európa történetében és a keresztény vallás fejlődésében a magyarság jelentős szerepet töltött be. Szent István, első magyar király, akinek születése ezredik évfordulóját nemrég ülték Magyarországon, egyaránt alapítója a magyar egyháznak és a magyar államnak. Amikora pápa ezeket a tényeket levelében felsorolja, arra emlékezteti a második világháború után nagy változásokat átélt, intézményeiben, szabadságjogaiban megnyirbált, személyi állományában összezsugorított magyar egyházat, hogy szilárd történelmi talajon áll, amelyet iránymutatóul kell vennie a jövő építésében is: „Gondolatainkat mindezekre a tényekre és körülménykre irányítva, ki akarjuk fejezni nektek meggyőződésünket, hogy a katolikus egyház, mely oly fontos szerepet játszott Magyarország történetében, továbbra is részt vehet hazátok szellemi arculatának kialakításában. Mégpedig azzal, hogy fiaihoz és leányaihoz elviszi Krisztus evangéliumának fényét, mely oly sok századon át megvilágította Magyarország polgárainak életfelfogását és életmódját. Mindenképpen azt óhajtjuk, hogy ez az evangéliumi fényesség a ti püspöki működésiek folytán, papjaitok lelkipásztori igyekezete, a szerzetes-családok sa világi katolikus hívek apostolkodása által ezentúl is ki tudja fejteni fontos hatását — formálja az emberek lelkét, szívét, lelkiismeretét, és tanítsa meg őket a szeretet parancsának értelmére, mindenki emberi méltóságának tiszteletére, a nemes szabadság átérzésére, amely a közjóért végzett munka szeretetével párosul. Tanítsa meg őket arra, hogy elsajátítsák mindazokat az erényeket, amelyek nagyonis szükségesek a közjónak elérésére, akár egyes emberekről, akár az egész társadalomról van szó." Magyar félelem a „lengyel út"-tól. A magyar né- MAGYAR FÉLELEM pet, egyházát és történelmét ismerő pápa fő törekvése — ahogy a fenti idézetből is kitűnik — a konkrét lelkipásztori gondoskodás. Ezzel egy új dimenziót nyitott meg az eddigi vatikáni Ostpolitik püspököket állító, az egyház kormányzatát biztosítani akaró lépései után. A lelkipásztori teendőket illetően tájékozatlan, és az események hatása alatt rezignációra hajló magyar egyházi életet természetesen a pápa levele sem változtathatja meg egy csapásra. Fontos körülmény ellenben, hogy a levél által kifejezett közeledő pápai gesztus alkalmas volt azoknak a félelmeknek enyhítésére, amelyek elsősorban a magyar állam képviselőiben merültek fel, de közvetve a magyar hierarchiában is, a „lengyel pápa" megválaztása miatt. A magyar adottságoktól sokban elütő, a magyar egyháznál sokkal dinamikusabb és egyházi szempontból egységes lengyel katolicizmus képviselőjének pápává választása után a magyar körökben bizonyos félelmet keltett: Hogyan vízi tovább az új pápa az u.n. keleti politikát, melynek egyk rézé éppen a Magyarorzággal kapcsolatos, és az állam zámára előnyös egyházpolitikai rendelkezés volt? Nem fogja-e az új pápa megpróbálni a Lengyelorzágban az egyház és az állam között kialakult gyakorlatot, a „lengyel utat" Rómából, minta világegyház feje, Magyarorzágon is bevezetni?
