A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 12. szám

532

ember. Maga a kislány átszellemülten, örömtől sugárzó arccal imád- kozza a rózsafűzért. Ez a 16. jelenés. A csodálatos hölgyet egyedül ő látja. Nem tudja, kicsoda; csak úgy beszél róla: „aqueró, az”, semleges nemben. Imája végeztével a hölgy int neki, egészen közel magához szólítja. Bernadette-be ez a hívás bátorságot és bizalmat önt; megint előhozakodik kérdésével, amelyre eddig a mosolyon kívül más választ nem kapott. „Kisasszony, legyen olyan jó, mondja meg nekem, kérem, kicsoda Ön?” Ezt a túlságosan udvarias kérdést mások fogalmazták meg és magoltatták be a kislánnyal; el-elbotlik benne, és a negyedik újrakezdéskor sem sikerül hibátlanul elmondania. A jelenség egyre kedvesebben mosolyog; a negyedik sikertelen próbálkozás után azonban elkomolyodik; kitárja, majd összekulcsolja kezét, és Bernadette lourdes-i tájszólásában válaszol: „Én vagyok Szeplőtelen Fogantatás.” Amikor Bernadette elragadtatásából magához tér, sietve megindul a plébániára. Egész úton a két különös szót ismételgeti, hogy el ne felejtse. Berobban a plébánoshoz: „Én vagyok Szeplőtelen Fogantatás!” Gyorsan kiegészíti bejelentését: „ Az’ azt mondta: Én vagyok Szeplőtelen Fogantatás!” A nagy darab plébánost mintha fejbe kólintanák. Némultságából hamarosan magához térve megkérdezi: „Tudod, mit jelent ez?” A kislány szánalmasan nemet int. „Hát akkor hogy mondhatod, ha nem érted?” „Egész úton ismételgettem.” Peyramale plébánosból feltör a zokogás. Bernadette gyorsan megjegyzi: „ Az’ egyébként még mindig akarja a kápolnát.” A plébánosnak megint torkára forr a szó; végül ezzel vágja ki magát: „Most menj szépen haza, majd máskor beszélünk a dologról.” Ber- nadette-nak aznap még több helyen el kell mondania élményét. Estrade-éknál, meghitt környezetben tudva magát, utánozza is a mozdulatot, amellyel a hölgy bemutatkozott. Az adóbeszedő meg a nővére megrendültén nézik, hallgatják. Bernadette végül zavartan megkérdezi tőlük: „Mit jelent az, hogy Szeplőtelen Fo-gan-Fogan-ta-tás?”

Minden dogmamegfogalmazás természeténél fogva elvont beszéd. Az volt, mint láttuk, IX. Pius 1854-es megnyilatkozása is. Jó három évvel a dogmakihirdetés után Lourdes-ban maga a szeplőtelenül fogantatott Szűz mutatta meg eleven arcát az emberiségnek, szinte kézzelfoghatóan elénk tárta misztériumát és a misztérium üdvösségtörténeti jelentését. Bizonyára nem tévedünk, ha a lourdes-i kislányban tükörképet keresünk. Szűz Mária sok mindenben hasonlíthatott Bernadette-hoz: nélkülözéseiben, szegénységében, egyszerűségében, és a mindebből fakadó Isten iránti készségében, nyitottságában. Mint Bernadette, ő sem értette volna saját kiváltságának nevét, a szeplőtelen fogantatás szót. És ahogy Bernadette-nak szenvedést hozott a különleges isteni ajándék szeszélynek tűnő kiszámíthatatlan