A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
472 katolikusok és protestánsok egyaránt - nem voltak hajlandók csatlakozni, és szervezet nélkül, szívük mélyén ragaszkodtak a hithez. Még a családi ima is veszélyessé vált, és csak kevés család merte a hitre oktatni a gyermekeket. A félelem és a rettegés annyira általános volt, hogy a szülők attól féltek, hogy ha hitoktatást adnak, a gyermekek az iskolában, a tanítók erőszakos kérdezősködése nyomán ezt elárulnák, és az egész család megszenvedné, amint ez sok esetben meg is történt. 1966-ben a kulturális forradalom egy csapása véget vetett a vallások létezése látszatának is. A vörös gárda bandái, Lin Piao hadseregének irányítása mellett, lerombolták a templomok oltárait, nyilvánosan égették a protestáns templomokban talált bibliákat, összetörték a buddhista templomokban tisztelt szobrokat, köztük művészi értékeket is. Bántalmazták azt a néhány katolikus és protestáns lelkészt, akik a Hazafias Egyház és az „Ön-ön-ön” Hazafias Mozgalom keretében még működtek. Ezután hosszú szünet következett. Az akkori pekingi kormány úgy hitte, hogy a vallásüggyel végzett. De amint nemrég egy pekingi újságnak egy jelentős cikke irta, a vallási meggyőződést vad erőszakkal nem lehet kiirtani, nyomás alatt annál jobban erősödik. Ez teljesen igaz; de mivel semmi hír se szivárgott ki az Egyházról, a külvilág semmit sem tudott sok-sok keresztény hősi helytállásáról Csak az utóbbi két-három évben értesültünk erről, Mao halála és a később Négyek Bandájának nevezett radikális vezetőség letűnése után. 1976-77-benazoka pártvezetők jutottak újra hatalomhoz, akiket Mao és a Négyek Bandája félreállított. Ma a kulturális forradalmat és a nyugati világban annyira csodált kis piros könyvet elvetik. A kulturális forradalmat nemzeti csapásnak tekintik, és a kis piros könyvet Marx tanai meghamisításának. Az újra hatalomra jutott régi vezetők vissza szeretnék állítani az óra mutatóját oda, ahol a kulturális forradalom előtt állt, amikor még szavuk volt a kommunista párt és a nemzet irányításában. A valláspolitika is visszatér a kulturális forradalmat megelőző időkhöz. Az ő értelmezésük szerinti vallásszabadságot adnak, néhány templomot megnyitnak. A pekingi sajtóban olvasható és a rádióban hallható, hogy a valódi marxizmus a vallást idealizmusnak tartja, márpedig az idealizmus homlokegyenest ellenkezik a materializmussal, tehát a marxizmussal; hogy a vallás a tudomány előtti primitív korok maradványa: babona. Peking hivatalos szótárában a „vallás’ a haladás kerékkötőjét és a Rosszat jelenti Mikor Lin Piaónak és a Négyek Bandájának gonoszságát akarják leírni, azt mondják róluk, hogy gyakorolták „a vallást", vagyis a nagy vezér, Mao Ce-tung tiszteletét vallássá emelték. És a vallás, mint közismerten mindenki tudja, tudománytalan babona. Amikor majd a tudomány szélesebb körben elterjed, amikor a nép fölvilágosultabb lesz, akkor a vallásos hit magától megszűnik. Mivel azonban ma a népesség még nem eléggé fölvilágosult, meg kell az embereknek engedni babonáik gyakorlását - amennyiben hajlandók engedelmeskedni a kommunista pártnak. Kína Állami Alkotmánya 1957-es és 1975-ös változatában kijelenti, hogy szabad a vallásos hit, szabad az ateizmus, és szabad az ateizmus terjesztése. Ezt az állítást eredetileg Sztálin 1936-os szovjet alkotmányából vették át, és mindig sztálinista módon értelmezték. 1979. október 17-én
