A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-10-01 / 10. szám
437 KARL RAHNER K jHfgtrstfsiilés Sngpala A lelki élet és a teológia látókörének, sajnos, csak a peremén kapnak ma helyet a szent angyalok. Pedig ha a Szentírást mindkét területen elfogulatlanul és csorbítatlanul érvényesülni hagynánk, ennek nem volna szabad megtörténnie. A hírüladás elbeszélésének (Lk 2. fej.) már önmagában is arra kellene sürgetnie minket, hogy Isten e teremtményeivel szorosabb kapcsolatba kerüljünk. Ők is a világhoz tartoznak, ahhoz a világhoz mindenesetre, amely Isten kegyelme által Országa lett. Isten boldog titokzatosságába úgy bele vannak rejtve, hogy jelenlétükről és életükről csak a kinyilatkoztatás által tudhatunk meg valami biztosat. Mivel szellemi létezők, az angyaloknak saját maguk számára is Isten titokzatosságából kipattant titoknak kell maradniok; mivel olyan szellemi lények, akiket a személyesen elfogadott kegyelem tölt el, azért mindegyikükről áll, hogy végérvényesen Isten mellett döntöttek, és közvetlenül szemlélik Isten arcának kimeríthetetlenségét. A szent angyalokról több tapasztalatunk lenne, ha mi is teljes határozottsággal Isten mellett döntöttünk volna. Saját lelki életünk és teológiai eszmélődé- sünk számára való némaságukat abból a szempontból kellene egyszer nyugodtan átgondolnunk, hogy Istenhez kötöttségük miatt - Jézus szavai szerint állandóan szemlélik Isten arcát — más teremtményekkel való kapcsolataikban a világszerű érintkezés szabályai rájuk nem érvényesek. Mindenesetre, mivel szellemi lények, testi módon minden további nélkül már csak ezért sem tapasztalhatók. Ennek ellenére mégis szükségképpen hozzátartoznak létünk világ horizontjához. Mint személyes módon létezők és az Ige képére teremtett igék, lényegükből folyik, hogy „szóljanak"; olyan lények ők, akiknek létezésüket a más értő lények felé irányuló önadásban kell kiteljesíteniük. Bár ők a mi — csak részben megvilágított - létünk számára szótlanok, de ezt inkább a mi világba zártságunknak kell tulajdonítanunk, és kevésbé az ő megismerhetetlenségüknek, amely az ő oldalukról önmagában állna fenn. Számunkra való némaságuk náluk természetfeletti telítettségük következménye (mi ezt a telítettséget nyíltan csak akkor tapasztaljuk meg, amikor az evilág fátyla lehullik, és a tükörképekben látás végleg megszűnik), míg nálunk némaságuk fogyatékos önbirtoklásunk kifejezése. Valószínűleg hozzátartozott az emberiét eredeti (ősbűn előtti) épségéhez, hogy a szent angyalokat mint a világhorizonthoz tartozó lényeket észrevette. Ha pedig az angyalokhoz való viszonyunk a bűnből eredő épségvesztés miatt szakadt meg, akkor az életünk épségének visszaszerzésére irányuló (mégoly hiányosan sikerülő) törekvésünk azt is jelenti, hogy életünkre gyakorolt hatásukat kezdjük észrevenni. Éppen ezt veszi figyelembe Szent Ignác — legalább is jelentékeny mértékben — a „szellemek megkülönböztetésére" írt szabályaiban.
