A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-09-01 / 9. szám
401 egymástól elkülönült egyházak, népek, fajok, ideológiák egymáshoz való közelítésén való fáradozást is az Egyház feladatává teszi. Az Egyház az emberi nem egységének jele és szolgája. Ezért ebben az Egyház-modellben az Egyház főtevékenysége nem az igehirdetés, nem a közösségi istentisztelet, hanem az idők jeleinek figyelése, hogy onnan olvassa ki a történelemben jelenlevő Isten egyetemes üdvözítő szándékait. Az előző négy modellben az Egyház a közvetítő Isten és világ között: Isten az Egyházon keresztül jön a világba, a világ az Egyházon keresztül tér Istenhez. Hatni akar a világra, de minél kevésbé engedni, hogy a világ hasson rá. A Szolga-modellben az Egyháznak könnyebb elismerni az emberi kultúra és a tudományok jogos önállóságát, a világ teljesítményeit, tanulni tőle és modernizálódni. Az Egyház a nagy embercsalád része és osztja gondjait, reményeit. Az embercsalád egységének szolgája lévén, védi minden ember méltóságát, a közösségek jogart. Állandó dialógusban áll a világgal: nem tekintélyi alapon kezeli. Igyekszik felismerni az idők jeleit, a hagyományból azt emeli ki, ami a modern világ sebeit gyógyítja. Mikor Krisztust Úrnak vallja és Krisztus országát hirdeti, tudatosul benne, hogy mindez elválaszthatatlan a szociális felelősség vállalásától. Teilhard de Chardin szerint az Egyház a fejlődés csúcsán tör előre a végkifejlet felé. Krisztus az ,,A" és „Q" , a kezdet és a vég. Minden az Q-pont felé törtet. Az Egyház a világ szeretet-energiái- nak gyűjtőpontja és gyújtópontja, a fejlődés tengelye és nyílhegye, a világnak tudatosan krisztusivá lett része. A fejlődéssel nem hadilábon kell állnia, nem fékeznie kell, hanem a kibontakozást jó szívvel fogadnia, és a hitetlen világgal együtt előmozdítania a világ energiáinak öntörvényű kibontakozását. Ebben a kibontakozásban is Isten szándékai valósulnak, Isten terveivel működik közre az ember.— A Szolga-modellre épült Egyház kritizálja az embert kizsákmányoló rendszereket és teherré vált intézményeket, és szervezetten küzd a szenvedés és a rossz minden formája ellen. Ahogy Krisztus lemondott méltóságról és hatalomról, az Egyház is meg kell, hogy szabaduljon a barokk címektől, rangoktól, hatalomtól, az evilági hatalmakkal és intézményekkel való kétesértékű szövetségtől. „Az Isten háza a világ, nem az Egyház. A szolga nem saját házában lakik, hanem gazdája házában". Ami ebben a felfogásban a híveket összeköti nem a tanban, nem a hitben, nem a szentségekben való közösség, hanem az embertestvériség vállalása, a világ jobbulásáért együttküzdő keresztény
