A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
41 szól: „Vegyétek a Szentleiket!" (Jn20,22). Ötven napra rá, pünkösdkor, újból tapasztalják a tanítványok, hogy elárasztja őket a Szentlélek isteni ereje. A Lélektől ösztönözve túláradó örömmel lépnek először a nyilvánosság elé, és hirdetik: „Jézust feltámasztotta az Isten, ennek mi mind tanúi vagyunk" (Apostolok Cselekedetei 2,32). Tudja meg hát mindenki „teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette"(u.o.36). Ezzel a hitvallással indultak neki Jézus tanítványai a világnak. Ezért szenvedtek vértanúhalált. Ezzel térítették meg végül is a római birodalom népeit. Ezt az örömhírt viszik ma is Krisztus hírnökei a világ minden országába. Krisztus feltámadt: nem búcsú a vég, hanem találkozás, nem hervadás, hanem virágba szökés, nem halál, hanem élet,diadalmas élet. — Jézus feltámadása fényében értették meg végre a Jézus, az Isten egyszülött Fia tanítványok világosan azt is, ki is volt ő voltakép= pen. Már földi működése idején is sejtették szavaiból és viselkedéséből, hogy ő fölülmúl minden eddigi prófétát, és az Istennel e- gészen egyedülálló fiúi viszonyban áll. Ha nem így lenne, hogy jelenthetné éppen az ő eljövetele az idők teljességét, az Isten országának kezdetét? Ha nem így lenne, hogyan módosíthatná Isten törvényét, hogyan bocsáthatná meg az emberek bűneit? De teljes világossággal csak a feltámadás élményében nyílt meg előttük Jézus létének titka: Az a Jézus, aki mint feltámadott Ur az Atya jobbján ül, aki mint örök közbenjáró kapcsolja ősze a világot Istennel, akivel egyesülve magával Istennel leszünk eggyé, aki, mint saját leheletét adja nekünk a Szentleiket — nem lehet puszta ember, nem lehet puszta teremtmény. Jézus kétségkívül ember: a- nyától született, gyermekből férfivá növekedett, örült és szomorkodott, dolgozott és elfáradt, volt, hogy haragtól szikrázott a szeme, volt, hogy kimondhatatlan szeretettel pihent meg az embereken, olykor kitörő öröm vett rajta erőt, máskor kiverte tetsét a félelem hideg verítéke. Úgy élt, úgy halt meg, mint valóságos ember, és mint ember támadt fel, hogy emberként éljen örökké. De ez a Jézus nemcsak ember: léte ugyanakkor isteni is. Olyan Krisztus, mint egy híd, amely egybekapcsol Istent és embert. Isten is, meg ember is, ezért az egyetlen közvetítő (1 .levél Timóteusnak 2,5). Nem azonos az Atyaistennel: hiszen az Atya „szeretett Fiam"-nak szólítja (Mk.1,11), ő pedig „Atyám"-nak nevezi. De az ő léte is isteni, tehát ő is Isten. Éspedig nemcsak földi pályafutása végén lett Istenné, hanem kezdettől fogva az. Pál, János és a többi őskeresztény hithirdető az Isten I- géjéről, Bölcsességéről, Erejéről szóló ószövetségi tanítás felhasználásával így fejezték ki ezt az igazságot: Az Atyaistennel együtt kezdettől fogva, örökké létezik az isteni Ige. Ez az Ige az Atya egyszülött Fia, az Atyától öröktől fogva származó és hozzá örökké visszaáradó isteni Bölcsesség (Jn.1,1 -3, Pál levele a filippieknek 2,6 a kolosszeieknek 2,15-20). Ez az Ige Isten, mint az Atya, mert az Atya egész istenségét neki adva „szüli". Ez az Ige lett érettünk, és a mi üdvösségünkért emberré (megtestesülés)(Jn.1,14). Isten tehát saját örök, egyszülött Fiát küldte el
