A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
319 egyéneknél az ilyen érzéki csalódásoknak vallásos tartalmuk lehet. Betegség esetén is kiváltódhatnak ezek. Másoknak olyan élénk a képzeletük, hogy elég pl. elkezdeniük egy szent életrajzának olvasását, néhány oldal után máris „megjelenik" előttük a szentes üzeneteket ad nekik. A lélektantudósok és orvosok jól ismerik ennek a lehetőségét, azért ők még akkor is ilyen magyarázatot tételeznek fel, amikor pedig a látomás ördögi vagy isteni eredetű. A papok általában nem értenek ehhez, de hallottak erről a lehetőségről, és ők is hajlandók feltételezni a természetes magyarázatot, főleg amikor olyanok hozakodnak elő „látomásaikkal" akiknek egészsége gyenge (nem szükséges elmebajosnak lennie az illetőnek ehhez, de az segít — mondják tréfásan), vagy akik nem érkeztek el a lelki tökéletességnek arra a magas fokára, amelyben Isten gyakran részesít valakit látomásokban, vagy kinyilatkoztatásokban. Egyesek tévesen azt hiszik, hogy isteni kinyilatkoztatásokban csak szentéletű egyének részesülnek, vagy legalábbis azok olyan hatással vannak az emberekre, hogy utána szentül élnek. Kétségtelen, hogy Isten megjelent bűnösöknek is, s ezzel segítette hozzá őket a megtéréshez. Az is megtörtént, hogy valaki komolyan törekedni kezdett az életszentségre ilyen kegyelmekben való részesedés után, és sikerült is neki eljutnia a tökéletesség magas fokára. Ez azonban nem szükségszerű következmény, mert az ilyen kegyelmeket - amelyeket tévesen neveznek manapság „magánkinyilatkozatásoknak", Isten a közösség javára is adhat. Ez történt pl. La Salette-ben, ahol a két látnok nem jutott el utána az életszentségre, bár nagy hatással volt egész életükre, amit gyermekkorukban láttak és hallottak a Szűzanya jelenése közben. Az sem követelmény, hogy a látnokok utána szerzetbe vonuljanak, vagy papokká legyenek, jóllehet több esetben így folytatták életüket, mint pl. Bernadette, vagy a Pontmain-i jelenések látnokai közül hárman. Más látnokok azonban a világban maradtak s általában házaséletet éltek. Egy harmadik oka lehet annak, hogy a papok nem nagyon érdeklődnek a „magánkinyilatkoztatások" iránt az, hogy a szó a mai nyelvhasználat szempontjából könnyen félreérthető. A papsághoz vezető tanulmányok alatt a papok teljes figyelme az ún. általános kinyilatkoztatásra irányul, amelyet a Szentírásban és Szenthagyományban találunk meg s amelyet Isten az Egyházra bízott, hogy őrizze, és tévedhetet- lenül magyarázza. Ez a kinyilatkoztatás az Egyház hitének a forrása. Ennek elfogadása nélkül nem lehet sem hivő, sem keresztény. Ez a kinyilatkoztatás az apostolok korával lezárult. Péter és az apostolok hite az alap, amelyen az Egyház hite épül. Ezen későbbi kinyilatkoztatás nem változtathat. Azt jelenti ez, hogy Isten ezután nem nyilatkoztathatja ki magát választottainak és nem fejezheti ki kívánságát egyén vagy közösség vagy az egész Egyház sorsára vonatkozóan? Nyilvánvaló, hogy Istennek nem szabhatunk határt. De a Szentírásba foglalt kinyilatkoztatáshoz viszonyítva ezek a későbbi kinyilatkoztatások már nem olyan alapvető, az Egyház hitét megalapozó isteni tettek, mint a próféták, Jézus Krisztus és az apostolok esetében voltak. A minden kornak és hívőnek szóló egyetemes és „nyilvános",, az Egyház hitét megalapozó kinyilatkoztatás
