A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
312 És ez a jelenben élő szellemem állandóan kutatja a múltat, és tervezgeti a jövőt. Valóban mi az értelme létemnek? Miért vagyok azzal elfoglalva, hogy élek? Hiszen senki sem kérdezett meg, hogy akarok-e élni, mikor és hol, fiúként vagy leányként, gazdagon vagy szegényen. 2. A NAGY ÉLETKÉRDÉSEK Fel kell tennem a kérdést: MIÉRT ÉLEK? Nem mondhatom, hogy nem érdekel az életem, a sorsom. Lehet, hogy valakit nem érdekel, hogy mit tanított Kopernikusz vagy Einstein — lehet, hogy valakit nem érdekel az olimpia vagy a politikai események. De egyszerűen lehetetlen, hogy az embert a saját sorsa ne érdekelje. Lehetetlen, mert a legelső kérdés, amely minden emberből feltör: a miért? Ha egyszer egy vasúti fülkében ébrednék, ahová szándékom nélkül betettek, azonnal érdeklődnék: miért kerültem ide, és mi az utam célja? Aki soha sem tenné fel ezt a kérdést, úgy festene, mint aki egy váróteremben van, de nem vár semmit. Sok ember lelkében épp ezért van zűrzavar, mert este nem tudja, hogy miért is kelt fel reggel, és holnap miért kell újra kezdenie. Bizony sokaknak ez lehetne a sír felirata: Jt nyugszik egy ember, aki sohasem tudta, miért élt.” Valóban nem élhetem le életemet anélkül, hogy ne tudnám: miért élek. Amíg pedig nem tudom, hogy miért élek, azt sem tudhatom: hogyan éljek? 3. VÁR A TITOKZATOS VÉG A világ szép, van jóság, szeretet, öröm... De bármilyen nagy is az életöröm, kielégítetlen maradok, mert napról napra fokozatosan közeledem egy titokzatos véghez. Meg kell halnom a nélkül, hogy bárki megkérdezné, hogy meg akarok-e halni, és anélkül, hogy meghatározhatnám akárcsak a napot és az órát, vagy a körülményeket. Az élet tehát határidőhöz van kötve. És e könyörtelen törvény elől senki sem menekülhet el. Tizenöt vagy húszezemyi nap múlva, melyek többé- kevésbé hasonlóak a maihoz, miután a Föld jó néhányszor megfordul a Nap körül eltűnök, mint ahogy jöttem. Előttem az emberek milliárdjai fordultak meg a Földön. Ők is jártak, ettek, dolgoztak, sírtak és nevettek, mint én. Nekik is fájt a foguk, voltak ábrándjaik és gyötrelmeik. Hatalmas névtelen tömeg született így, élt és meghalt, nem hagyván maga után legcsekélyebb nyomot sem az emberek emlékezetében. Naponta hozzávetőlegesen 200,000 ember hal meg. Ugyanez történik velem is. Addig azonban élek. Itt vagyok, miközben magával ragad az élet sodra. Feltétlenül meg kell állnom. Gondolkodom. Jogosan merednek elém a nagy kérdések: MIÉRT ÉLEK? HOGYAN ÉLJEK?
