A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
Orbán Miklós 313 NE SZÓLJ SZÁM, NEM FÁJ FEJEM A fiú a veranda padjára dobta a hokizsákját és a bakancsáról a parányi kertben felszedett ággal kaparni kezdte a sarat. Mint a vadászatról érkező maharadzsa parancsolta a húgának: — Mozgás, kulcsárnő, mert dög éhes vagyok. — Már megint hülyülsz — sziszszent vissza a húga — van nekem rendes nevem . . . —. A fiú most hétrét hajolt és mintha tollas hercegi kalapot lendített volna, mutáló hangon trombitálta: — A spanyol korona infánsnője legyen kegyes a legkeresztényibb királyok kriptáját kinyitni... — A lány tetőtől talpig végigmérte ikerbátyját és evvel a néma válasszal jelezte, hogy ő maga 13 éves fejjel már nagylány, a fiú meg, mégha félórával korábban is született, csak amolyan hoki-taknyos. Az előszobában a fiú lerúgta a bakancsát, férfias öntudatának legbiztosabb alapját, és kihívásként megjegyezte: — Hát nem olyan ez a ház, mint a Habsburg kripta az Escoriálban? Itt minden valódi és drága, a bútorok, a függönyök, a hangulatlámpák, a virágkosarak, a szőnyegek, itt minden olyan szép, hogy csak lábujjhegyen szabad járni és halkan beszélni! De soha senki sincs itthon. Apa a patikában, anya az iskolában, öcsi az óvodában, húgi a nyavalyában, a kamasz, már mint én, mindég éppen ott, ahol a koronatanács szerint soha sem kellene lennem... — Ha apa ezt hallaná, ugyancsak megmondaná a magáét... Még, hogy ez a ház kripta... vigyázz, mert te leszel az első hazajáró lélek, csak sokat járjon így a szád... A fiú beleszimatolt a levegőbe. Újabb bolondériája volt, hogy a heti étlap arómáit kereste, különös tekintettel a villanyrezsón pöfögő lábosra, fazékra. Egyszerre csak összeráncolta a szemöldökét és kettőt pisszegett. — Te — fordult a húgához — valaki van az emeleten... Mozdulatlanul álltak mind a ketten és a mennyezetre néztek. — Menci néni takarít a nagy hálóban... — akasztotta kabátját a fogasra a lány és megrázta a fejét, dús hajának lendületével jelezve, hogy Menci néni a dolgos múlt, a mai leányifjúság pedig a porszívótól is emancipálja magát. — Nem, ma csütörtök van, ez nem az öreglány napja... — indult a fiú a lépcsőnek, hogy a század legzseniálisabb betörőjét rajtakapja, egy biztos horoggal leüsse és a rendőrségnek átadja. Mögötte húga igyekezett, hogy a félemetes eseménynek, majd amikor az újságriporterek érdeklődnek, ő is izgalmas részleteiről számolhasson be. A nagy háló ajtaja nyitva, a porszívó gyűrűző csöve döglött kígyóként fekteti fejét a szőnyegen. Bentről motozás hallatszik.
