A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-07-01 / 7. szám
302 oooooooooooooooooooooooo MULT 6$ JELEN 30000000000000000000000c Cikkünk második része az előző hónapban elkezdett ismertetésnek. írója András Imre, a bécsi magyar Egyházszociológiai Intézet vezetője. Az első rész az egyházak szerepével foglalkozott. A VALLÁSSZABADSÁG KÉRDÉSE A vallásszabadság kérdésénél Miklós államtitkár hangoztatja, hogy a vallásszabadságot Magyarországon nemcsak hirdetik, hanem garantálják is és társadalmi feltételeit biztosítják. Az egyházak foglalkozhatnak a fiatalokkal, az iskolákban lehető a hitoktatás, a teológiai főiskolákon levelezőtagozatok is vannak, az egyházak élénk sajtótevékenységet fejtenek ki. Tisztelik az egyházak autonómiáját, de ennek nemcsak a vallásszabadság az alapja, hanem a lelki- ismereti szabadság is, ez pedig a vallástól való elszakadás szabadságát is jelenti. Az államtitkár hangsúlyozza, hogy az egyházakkal való kapcsolatok során az ateista állam nem bizonyítja minden áron és minden eszközzel, hogy csak neki lehet igaza. A magyar egyházpolitikát külföldről érő támadásokkal szemben megállapítja, hogy a kapitalista renszer formáit alkalmazzák a magyar viszonyokra. A kapitalista formák nem felelnek meg a magyar viszonyoknak. A szocialista társadalomban erős akarattal arra törekednek, hogy az egyházpolitikát a saját viszonyaikra alkalmazzák. Evvel hívők és kommunisták, egyház és állam egyaránt egyetértenek. András Imre. MACMA esyf/Az POLITIKA KOMMENTÁR A vallásszabadság minden embert egyénileg megillető jog, mely magában foglalja az egyéni vallásos meggyőződés szabadságát és ennek külső megnyilvánulását is, egyénileg és közösségileg egyaránt. Lényeges az, hogy ezt a jogot - akadályoztatás esetén - meglehet-e törvényes úton védeni. Miklós államtitkár leszögezi, hogy a vallásszabadság Magyarországon is az emberi jogok közé számit - mégis fejtegetéseiből úgy látszik, hogy a vallás közösségi gyakorlásában már nem az emberi (egyéni) jog az irányadó, hanem valamilyen kollektív szabályozás, melyet vagy az állam képviselői egyoldalúan hoznak, vagy egyenlőtlen helyzetű felek között kötött megállapodás formájában az állam és az egyház jogilag illetékes vezetői szabnak meg. Következőleg a vallásszabadság közösségi gyakorlása már nem emberi (természeti) jog, hanem a mindenkori pozitívjog alapján áll.
