A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-07-01 / 7. szám

I

294

TŰZ TAMÁS

EMMANUEL

Nem tudsz lélegzeni se már te, csak belőle s mindig vele, hozzá kötve, in caritate, ki mindenséged Istene.

Ki messze volt és mégis itt van, csipkerózsákon föllobog, dereng a hűs márvány-csalitban, hol madár- s angyalszárny suhog,

pusztába rejtőzött,hogy aztán később, veled maradjon, csak veled, ha mélyre fúrnak már a vésők és egyre égőbb lesz a seb,

ha hétszívbéli fájdalmadra kiömlő vére lesz az ír, ha minden könyv ábrakadábra és minden vers üres papír,

Ő a vinculum caritatis (*) teste az éltető kenyér, a híd, mi majd a túlra átvisz s veled örök hazádba ér.

(■&) a Szeretet köteléke

MERT Ö AZ ÚT

Kikezdhetetlen, mint a mértan: költészetbe emelt valóság.

Szemrebbenése is azért van, hogy szebben nyíljanak a rózsák.

Távollétében hideg éj van, a havon violaszín árnyak, de ha meg ön, nevet kacéran a ködből kibomló vasárnap.

Mert Ő az út eleje-vége, arany alfája-ómegája, életünk örökára-bére, végső napunknak igazsága.