A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

31

Már a templomban térdelt, már hadarta Is gépiesen a penitenciát, amikor felhasadt a lelkében a tudat:

— Ez nem volt igazi gyónás. Elhallgattam a legfontosabbat: a titkos, bűnös vonzalmat, a válás gondolatát. A gyóntatót félrevezethetted, de Istent nem csaphatod be!

Keserű hullám háborgott át a szívén: „Milyen furcsa vagyok én!"

Már kinn járt az utcán, amikor egyszerre eszébe ötlött, hogy elfelejtette meggyónni, hogy fogamzásgátló szereket szed, nehogy terhesség miatt a munkahelyét el kelljen hagynia. „Majd legközelebb meggyónom" - bíztatta magát. „De mikor? Hiszen, ha elválnék Tibortól, és feleségül mennék Gilbert- hez, akkor, mint elvált asszony, aki elvált férfihez ment, nem is gyónhatnék. Elszakadok az egyháztól?" Megriadt. „Miért mentem én ma templomba? Hogy szabaduljak bűnös gondolatoktól, bűnös érzésektől. Meggyóntam ezt? Nem. Mást mondtam, mint amit mondani szándékoztam. És most miért gondolok megint arra, hogy elválnék Tibortól? Igazán akarom? Nem. Csak szeretném. Hát mi van velem? Akarom és nem akarom. Mondanám és mégsem mondom. Mi ez? Elmezavar? Mégis inkább orvoshoz kellett volna menni."

Felszaladt egy ismerős orvoshoz:

— Doktor úr, engem már hetek ó- ta álmatlanság gyötör, nappal meg fejfájás. Állandó idegfeszültségben élek. Kérem, tessék valami altatóport és i- degcsillapítót adni.

Vizsgálat után az orvos kijelentette:

— Nincs semmi komoly baj. Ki van merülve. Miért feszült?

— A felelősségteljes, megrőltető munkám az oka. A főnököm mellettem dolgozik. Figyeli minden szavamat akár a telefonba beszélek, akár a kliensekkel tárgyalok. Állandó összeszedett- ségre van szükségem. Holtfáradtan megyek haza, és akkor még a férjemet kell kiszolgálni.

— Magának nem idegcsillapítóra van szüksége, hanem pihenésre, környezetváltozásra, teljes kikapcsolódásra.

— Hétfőn szabadnapom van, akkor majd leutazom édesanyámhoz vidékre. Esetleg, ha a főnököm megengedi, két-három napig ott maradok.

— Az kevés. Két-három hétre volna szüksége.

— Főszezonban az lehetetlenség.

— Lárifári. Az egészség az első. Adok orvosi bizonyítványt.

Magda összehajtotta és a táskájába csúsztatta az orvosi bizonyítványt.

— Nem lesz erre szükség. — gondolta.

Gilbert azonnal megengedte, hogy Magda a szabadnapján kívül még egy-két napot tölthessen vidéken az édesanyjánál.

— Észrevettem, hogy fáradt, — mondta megértőén. - Távolléte a- latt majd én helyettesítem. A dupla munkát kétszeres örömmel fogom végezni, ha arra gondolok, hogy utána egy pár nap múlva ismét frissen és derűsen fog visszatérni hozzánk.

(Folytatása következik!)