A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
242 nyilatkozásai közismert tények. Ha — főleg az izlámot — napjainkban politikai túlzásokba vitte is, mégis tiszteletet parancsoló. Még a közömbös, vagy vallásos meggyőződését takargató nyugati embert is szívenüti. Ázsia, a nagy világvallások bölcsője, ma is vallásos földrész. De ott is fenyeget az elvilágiasodás, sőt az istentelenség veszélye. Ezért majdnem időszerűbb lenne a szándék olyan megfogalmazása, hogy „Ázsia népei őrizzék meg imádságos lelkületűket és abban legyenek nyitottak az Evangélium világosságának.” Az indiai Kalkutta érseke, a jezsuita Picachy bíboros mondotta az ázsiai püspökök szövetségének 1978. novemberében Kalkuttában tartott gyűlésén a megszívlelendő szavakat: „Ázsia sokmindennel gazdagíthatja a valódi keresztény lelkiséget. Gazdagon kifejlett imaéletük van, az egész ember imádkozik, teste-szíve-lelke foglalkoztatva van. Az ősrégi keleti gyakorlatok, a hit és az áhitat évezredes tapasztalatai megtanítottak a szemlélődés művészetére. Ezek segítségével az ember teljes valójával, értelmével és szívével Isten felé fordulhat, igazi hűséggel, és a mindennapi élete teljes megszentelésével.” Természetesen nem a ma divatos mini-buddhizmus, vagy a Zen szimbolizmus a megoldás. Együtt átélt igaz lelki találkozásokra van szükség. Kicserélni az élményeket a Lélek irányítása alapján, egymás iránti megbecsülés, tisztelet és találékony alázat szellemében. így gazdagszik az Egyház imaélete, lelkisége Ázsia népei kincsével, hiszen ők is Krisztus örökrésze. Az ö fénye kíséri majd ezeket a lelki találkozásokat. Ne feledjük el, a modern lelkiség egyik óriása, Thomas Merton egy ilyen megbeszélés alkalmával „égett el” a Lélek tüzében. Szentbejzed- Umplomtalan magyaroknak M inden szent élet Isten irgalmának műve, és annak bizonyítéka, hogy Jézus áldozata nem volt eredménytelen. Ez az emlékezés szükségképpen tanúskodás arról, hogy Isten megszentelő erői ma sem a- padtak el, éppen ezért felhívás arra is, hogy a szent magyarok sorába lépjünk. László Szent István halála után 40 évvel lett a magyarok királya. Kedve szerint inkább a kard embere volt, mint a koronáé, akárcsak apja. Nemes ügyért fegyverrel küzdeni! - ez volt az eleme. Erős volt, vadászati és harcászati gyakorlatok közt edzett és egyeneslelkű. Amit tett, egész szívvel, magát teljesen belevetve tette. Nem a koronát kereste, hanem a kardot.
