A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
ezt a gyönyörű hófehér, apróra ráncolt szoknyát - aminél szebb és egészségesebb ruhadarabot azóta sem hordtak Somogybán - (és mivel szép volt és magyar, azóta sem hordják) mert a hosszú körmenet alatt megizzadtak a legénykék, bár váltogatták egymást az öreg harang nehéz és a lélekharang gyermekien könnyed munkájában. Ilyen elsőosztályú dicsőséges nagy ünnep része volt a feltámadási körmenet is, ami legalább jó félórás harangozási élvezetet jelentett, mert a hömpölygő allelujás menet az alszeget, főszeget és gátszeget is érintette, s a harsány énekszó meglobogtatta a zászlókat, s az ablakokban alázatosan bókoló gyertyákat is. Sajnos, ezen a nevezetes körmeneten nem vettem részt, mert az esperesi önkény alkalmasabb egyéneket jelölt ki ministránsnak, így meg kellett elégednem a harangozói beosztással, ahol már úgyis öten vártak a jelre, hogy meghúzzák a harangokat... Ez az öt férfiú alamuszi utálattal ismerte el harangozói jogaimat, csak az egyik jegyezte meg, hogy a körmenet után megfogja a baglyot, ami a torony gerendáján ül... — Még fiatal — mondta Jancsi— felnevelem...- Megnézhetem?- Persze. Van még idő... csak ne ijeszd meg... — Dehogy — mondtam és felmentem a csapóajtón a toronyba, ahol gererenda valóban volt, sőt avas faggyúszag is, de bagoly sehol és csak visszaereszkedve döbbentett meg az ármány kivételes gyaláza188 tossága, mert a csapóajtó zárva volt... miközben elfojtott gúnyos vihogás hallatszott... Kizártak a harangozásból! Dühömben belerúgtam az ajtóba, átkot szórva a cselvetőkre, de ezt be is kellett szüntetnem, mert az áhitat megzavarásáért, esetleg valódi esperesi nyaklevesek következtek volna, de azért is, mert felzúgott a fel támadási ének, és a megzendült harangok minden más hangot elnyomtak. Majdnem sírtam, de még leülni sem mertem, mert igaz ugyan, hogy a bánatot ülve könnyebben viseli el az ember, de tekintettel kellett lennem vadonatúj kék ruhámra, amelynek aranygombjai még a homályban is előkelőén csillogtak. Rövid, de igen tartalmas átkot szórtam tehát ellenlábasaimra és gondolkodni kezdtem. Attól féltem, hogy az ajtót nem nyitják ki, de mi a mennykőt csinálok itt fél óráig. Ebben a ruhában még ácsorogni sem lehet. Elég meleg van - gondoltam hatha levetném... mondjuk a kabátot, mert a nadrágot, talán nem illene... A kabátot tehát levetettem, s közben azon gondolkoztam, hogy a templompadlás, milyen mértékben szent hely. Szóval: levetettem a nadrágot is... A templompadlás még elég világos volt bizonyos kutatásra, amelynek tárgya lehettek fiagalambok, kisbaglyok, pénzek is, mert találtunk itt már kossuthbankót, rákóczi- tallért, török füstölőt, német csákót, sőt egyszer egy üveg bort is... ami későbbi évjáratú lehetett, mert az espe-
