A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
resztség, egy Oltáriszentség meg a kölcsönös szeretet által Krisztus valamennyi tanítványának egységet kell alkotnia, az egy krisztusi világegyház egységét. De sajnos keresztény emberek bűnei miatt Krisztus tanítványainak egysége megbomlott. Az Egyház történelmének első évezredében — kisebb helyi szakadásoktól eltekintve — az egész kereszténység egy egyházat képezett. Minthogy ez az egész akkor ismert világon elterjedt, görög szóval „katolikus" (vagyis egyetemes) egyháznak nevezték. A 11. században azonban a görög kultúrájú keleti és a latin kultúrájú nyugati egyház között, főképpen kultúrális és politikai okokból, szakadás történt, amelyet máig sem sikerült orvosolni. A 16. században azután, a középkori egyházban elharapódzó visszaélések miatt, az úgynevezett reformáció mozgalma söpört végig Európán. Minthogy a reformátorok hevükben túlzásba mentek, és a katolikus egyház lényegéhez tartozó pontokat (pl. a püspöki és papi rend meg a pápa szerepét, a gyónást, a szentmisét stb.) is elvetették, ez is egyházszakadáshoz vezetett: a katolikus egyházzal is meg egymással is szemben álló protestáns egyházak keletkezéséhez. Nincs értelme manapság azt firtatni, hogy ezekben a sajnálatos eseményekben kit terhel a nagyobb felelősség. Hibák mindkét félnél bőségesen történtek. A fontos az, hogy ezeket a múltban elkövetett hibákat nem szabad a mai keresztényeknek felrónunk. Ezért a katolikus hívő például az olyan keresztényt, aki jóhiszeműen egy protestáns egyházban vette fel a keresztséget, ismerte meg Krisztust, olvassa a Bibliát és törekszik hittel, reménnyel, szeretettel keresztényien élni, nem ellenségnek vagy vetélytársnak tekinti, hanem Krisztusban szeretett testvérnek. Igaz, hogy a katolikusok meggyőződése szerint a protestáns egyházak tanításában, szervezetében és vallásgyakorlataiban hiányok vannak, de sokkal több és fontosabb az, ami összeköt, mint az , ami elválaszt. Hiszen a protestáns testvérek is meg mi is Krisztusban hiszünk, Krisztus nyomában járunk. Ezért törekszik ma az Egyház a Szentlélek sugaImazására, hogy begyógyítsa a szakadás sebeit, és minden keresztény Krisztus akarata szerint újra egy legyen (ökumenikus mozgalom). Ezt az egységet persze nem megalkuvások árán lehet megvalósítani, hanem úgy, hogy valamennyi keresztény csoport az egymás iránti megértő szeretet szellemében törekszik minél hűségesebben megvalósítani Krisztus evangéliumát, amely, hála Istennek, mindnyájunk közös forrása. Ha a keresztények önzetlen szeretettel követik a Szentlélek vonzását, akkor fokozatosan ismét közelebb kerülnek egymáshoz, és egy napon azon veszik észre magukat, hogy az igazság napsugara meg a szeretet meleg fuvallata megolvasztotta azokat a hatalmas jégfalakat, amelyeket előítéletek, makacsság, megnemértés, harag, keserűség, közöny építettek közéjük, így lesz Krisztus teste, az Egyház, mindinkább eggyé, és növekszik a beteljesedés felé. — Ennek az egységnek és növekedésnek kiapadhatatlan forrása az Egyház istentisztelete (liturgiája), amelyben a Szentlélek erejével az egész keresztény közösség folytatja Krisztus imádságát a világ végéig. Ennek az isten- tiszteletnek központját alkotják a „szentségek"mindenekelőtt a szentmise, o 186
