A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
Ami a legjobban vonzotta az akkori embereket a kereszténységhez, az kétségtelenül a keresztények meleg, gyakorlatias, testvéri szeretete volt. „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt" - mondta Jézus (Jn 13, 35). „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt" - mondja a jeruzsálemi egyházról az Apostolok Cselekedeteinek könyve. Napjainkban, amikor az emberek mindig magányosabban érzik magukat a gépektől és hivataloktól kormányzott társadalomban, szükséges, hogy a keresztények élő közösségeket alkossanak. Olyan közösségeket, amelynek tagjai ismerik egymást, megbecsülik egymást, támogatják egymást, bocsánatot kérnek egymástól és megbocsátanak egymásnak. Az ilyen egységnek nem csupán valami emberi barátság vagy nyájasság az alapja, hanem az a tény, hogy mindnyájan az egy Isten gyermekei, az egy Krisztusnak tagjai, az egy Szentlélek adományainak letéteményesei vagyunk. Ezek az adományok sokfélék. Az Isten az embereket egyénenként teremtette, a Szentlélek egyénenként vezeti, nem lehet egy kaptafára húzni őket. Az Isten virágoskertjében ezerfajta virág nyílik, a szelíd kis búzavirágtól egészen a pirosán lángoló pünkösdi rózsáig, és az Istennek kedves valamennyi, valamennyinek örül, valamennyit ápolgatja. Az olyan ember, akinek a szíve ráhangolódott az Isten szívére, ugyanígy érez. Neki nem fáj, ha az embereknek más a természetük, mint az övé, ha mások a képességeik, más az érdekődésük, más a gondolkodásmódjuk. Nem akarja ráerőszakolni a maga felfogását másokra, örül az emberek sokféleségének, amely Isten kimeríthetetlen bőségét tükrözi. Csak arra van gondja, hogy a különbség ne okozzon elkülönülést, az egyéniség ne váltson ki összeütközést, a tehetség ne torkolljék gőgbe, a képességek és hivatások különbözősége ne eredményezzen felsőbbrendűségi és alsóbbrendűségi érzeteket. „Ne oltsátok ki a Lelket! - buzdította már Pál tesszalonikai híveit. — Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg" (1. tessz, levél 5, 19-21). Ahogy a jó pap előmozdítja híveinek minden tevékenségét, minden jó hajtást ápoló gonddal nevel, a mindig fiatal Szentlélek minden megmozdulására éles szemmel figyel, úgy a jó hívek is arra törekszenek, hogy Krisztus testének minden tagja a többi taggal való kölcsönös szolgálat és egység viszonyában fejlődjék, és így „növekedjék Krisztus teste" (Efezusiaknak 4,16). „Atyám, tartsd meg őket a te „Hogy mindnyájan eggyé legyenek" nevedben, melyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi" - így imádkozik Jézus tanítványaiért (Jn 17,11). „Egy az Úr (Krisztus), egy a hit, egy a keresztség, egy az Isten, mindnyájunk Atyja" (Efezusiaknak 4,6). „Mi mindnyájan egy Szentlélekben egy testté lettünk" (1. korintusi levél 12,13) „Mert egy a Kenyér (az Oltáriszentség), mi sokan egy kenyérből eszünk" (uo. 10, 17) - így írja le Pál az egyházat. Isten akaratából. Jézus szándéka szerint, az Egy Isten, egy Krisztus, egy Szentlélek, egy hit egy ke185