A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
oooooooooooooooooooooooooo Az ^gyház hivatásának betöltéséhez feltétlenül szükség van papokra. De PROBLÉMÁK és MEGOLDÁSOK ez távolról sem jelenti azt, hogy a többi kereszténynek ne volna szerepe, oooooooooooooooooooooooooo Ellenkezőleg: Isten egész házanépe, mint az örök haza felé vándorló nép. Krisztus küldetésében jár a földön. Püspököknek, papoknak hivatásbeli kötelességük az evangélium hirdetése. De ugyanakkor minden keresztény, aki rátalált Isten országának kincsére, akit eltöltött ennek a fölfedezésnek öröme, aki tudja, milyen „drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanít" (Arany János: Fiamnak), milyen drága kincs a szeretet, amely kiszabadít önzésünk börtönéből és életet teremt magunkban is, másokban is, — az ilyen ember nem állhatja, hogy ne mondja el ezt a fölfedezését másoknak is. 184 Nemeshegyi Péter: Mi a kereszténység? ne osztozzék örömében másokkal is. Mély, élő hitből és szeretetből fakadó egyetlen őszinte tett vagy szó sokszor sokkal nagyobb hatással van az emberekre, mint a legszebb templomi prédikáció. „Ti vagytok a világ világossága - mondja Jézus minden tanítványának. - Világosítson hát a ti világosságtok az embereknek!" (Mt 5, 14-16) Nem kell ehhez különös képzettség vagy sok tudomány, hanem csak hit, őszinteség, önzetlen szeretet. Hány gyermeknek tanította már meg az igazi hitet édesapjának imára kulcsolt keze, hány gyermekbe oltotta az igazi szeretetet édesanyjának határt nem ismerő jósága, hány ember jutott már el egy hívő jóbarát szívének melegén át a megtérés kegyelméhez! Minden keresztény hivatása Az ókori római birodalomban a kereszténység nem annyira hivatásos hithirdetők prédikációjával vonzotta magához az embereket, hanem inkább az egyszerű keresztény hívők életének példájával. A velük való érintkezés volt az oka annak, hogy a keresztény hit futótűzként terjedt. Az akkori romlott, céljavesztett társadalomban feltűnt, hogy azoknak az üldözött keresztényeknek van valami kincsük, amelyért készek meghalni, és ezért tudnak örömmel és hálával élni. Feltűnt, hogy a tülekedő önzés társadalmában ezek a keresztények szeretik egymást, segítenek egymáson, és jót tesznek azokkal is, akik nem tartoznak közéjük. Megérezték az emberek, hogy ezeknek van egy olyan reményük, amely erősebb minden földi hatalomnál, és nem torpan meg a halál előtt sem. A római őskeresztény temetők, az úgynevezett katakombák görbe betűs sírfeliratai még ma is éreztetik velünk ezeknek a híveknek érzésvilágát: „Édes feleségem, Dulciana, te élsz!" - mondja egy felirat. Milyen egyszerű szó, de legyőzhetetlen energia dobog benne. Új világ nyílt meg itt: a hit, a remény, az öröm, a béke világa.
