A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-04-01 / 4. szám

A tudósok egymást bíráló és kiegészítő párbeszéde? A forrás után majd leülepszik, ami maradandó, mondják. De nem ez történt-e eddig?! És milyen fejetlenségre vezetett! - Vannak, akik ezt a rendszert szeretnék továbbra is fenntartani. Főképpen az akadémiai körök, de a liberális társadalom általában. Allergikusak minden megszorításra.

Az Egyház - és régen a világ is - más utat járt. Könnyen kimondta az „anathémát”, („aki nem így hisz, átkozott legyen”). AII. Vatikáni Zsinat azonban szándékosan kerülte, hogy valakit elítéljen. Megszűnt az „Index” is, a tiltott könyvek jegyzéke. (Természetesen, csak a külső törvényt törölték el és nem a belső parancsot. A lelkiismeret szava belülről tiltja, hogy bárki veszélynek tegye ki hitét és erkölcsét.) VI. Pál pápa is úgy szabta meg a Hittani Kongregáció feladatkörét és eljárásmódját, hogy a gondolkodás jogát tiszteletben tartsa. De ha egy tan az Egyház tanaival nem egyeztethető össze, az Egyháznak joga van kijelenteni, a híveknek pedig joguk van tudni, hogy az Egyház nem ismer magára benne. Ez nem „inkvizíció” és nem „meghurcoltatás”, mint a

179

Kongregáció körül

sajtó egyrésze igazságtalanul írta.

„A Keletről jött pápa” nem fogadja el a szabad világban uralkodó nagy engedékenységet, az egyéni jogok túlsúlyát a társadalmi kötelezettségek felett. Eléggé nyűt és olvasott ahhoz, hogy lássa az új utakra lépő teológusok érdemeit, de az ő feladata és felelőssége kiteljed a tudósok és a tudomány helyzetén túl az egész hívő közösség és a hit helyzetére és a világ üdvösségére. A teológia nem lehet a hívek életétől függetlenített öncélú tevékenység.

És ezek a tudósok nem az Egyház jövőjéért dolgoztak-e talán? Nem az Egyházért vágtak-e neki új utaknak, mint Kolumbusz a nyugati féltekének? A jövő világ szemléletmódja és kérdésföltevései nem az ő lelkűk kapuján dörömbölnek-e? Nem a hit harcait vívják-e testvéreikért? - Ebben van az ő nagyságuk. Szerepük prófétai. Ezért tisztelettel és alázattal kell figyelni rájuk még az egyházi hatóságoknak is. De szerepük az Egyházban és az Egyházért van.

Nem az igazságkeresés szabadságát kívánja elvenni tőlük az Egyház. De erre az evangéliumi kérdésre őszinte választ kell adniuk és színt vallaniuk' ,Tűnek mondják az emberek az Emberfiát? És ti kinek mondatok engem?” Kutatásaik nyomán kialakult világ- és emberszemléletük, szentírás-értelmezésük és egyháztanuk szabja-e meg pápa, püspökök és hívek számára a hit tartalmát, — vagy fordítva: Péter kezébe van letéve az istenismeret és a világértelmezés kulcsa? Tudomány vagy hit az egyházhoz-tartozás föltétele?

A válasz erre a kérdésre látszólag könnyű. De mi a tudományos és a hitbeli megismerés közti viszony, mikor ellentétbe kerülnek egymással, holott a két megismerési módnak közös a forrása: maga az Isten? Elméletben talán köny- nyű feloldani az ellentétet — az I. Vatikáni Zsinat is foglalkozott ezzel a kérdéssel - , a gyakorlat azonban a hit sötétben tapogatódzó keresését és az értelem engedelmes áldozatát hozhatja magával. Ehhez hasonló kérdés ma a tanítóhivatal és a világi segédtudományokkal dolgozó hittudomány egymáshoz való viszonyának a kérdése. Mikor lépik át jogtalanul istenadta hatáskörüket és veszik a másik szerepét? Az egy szemponttal való rokonszenv nem oldja meg a kérdést.