A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
/77 tud senki meghálni, még én se tudok. De azt mondja a katona: — Én nem bánom, nem félek. Béült a szobába, elévette a palaczkót és ivutt. De azalatt, míg inna, valaki az ablak alatt azt kájcsa: — Juj, be fázom! Azt mondja:-Gyere bé, ha fázol! De egyszeribe megtölt a szoba, és mind ördögök voltak, még a kürtőn es szotyogtak bé, és őt úgy odaszorították a falhoz, majd megnyuvasztot- ták. Kapja magát, eléveszi a zsákot:-Bújjatok a zsákba, és a ki bé nem fér, ragadjon a zsákhoz, és üssed bot! No egyszeribe benn voltak az ördögök a zsákban, és a ki bé nem fért, az a zsákhoz ragadott, és a bot ugyan ütötte őket, az ördögöket. De kérték, hogy ereszsze el őket, mert annyi aranyat hordnak neki, a mennyi kell. No el es eresztette őket, és annyi aranyat hordtak bé a kórcsomába, hogy reggel a kórcsomáros az ajtót nem tudta kinyittani. Bészól a kórcsomáros: — Aluszik-é vitéz úr,vaj meg es van halva? — Nem vagyok meghalva, de az ablakon, ha tud, adjon bé egy lapátot. Béadja az ablakon, ösvent hány a katona, kinyitja az ajtót. Azt mondja a kórcsomáros: — Hát ki hozta ezt a sok aranyat? — Azt bizony az ördögök - felelte a katona. Azt mondja a kórcsomáros, im- mán osszák el az aranyat, de a katona azt mondja, neki nem kell egy es, neki van minden a mi kell, maradjon minden a kórcsomárosnak. Na hát menyen a katona, találkozik egy emberrel, az a halál volt. Azt mondja: — Most mán meg kell halnod! — Én nem!- De igen!- Én nem! Addig osztoznak, hogy bé a zsákba, üssed bot! Egyszeribe benn volt a halál a zsákban és ütötte a bot, de ugyan ütötte. Kéri a halál, hogy eressze ki, mert feleje se néz többet. No, hogy megígérte, kieresztette. Addig élt, hogy mán egy czőkbe bé lehetett volna tenni, úgy el volt fogyva. Hát azt számította, hogy élményén a pokolba, mert mán a halál se viszi el. El is ment oda, de az ördögök mán üsmerték, féltek tölle és várat akartak építeni. Kilenczvenkilencz körn iest fogadtak, hogy építsék, hogy a katona ne tudjon közéi menni hezzik. No de aval úgy bézárkódtak az ördögök, hogy a katona nem tudott bé- menni. Ott a kilenczvenkilencz kőmiest elvitte magával a mennyországba. A mennyország kapuját megkopogtatta. Szent Péter azt mondja:- Ki a?- Én vagyok, a katona. Hoztam kilenczvenkilencz lelket ide a mennyországba. A kilenczvenkilencz lelket béol- vasták, béeresztették, de ét nem, mert hát nem mondta akkor Krisztus Urunknak, hogy adjon neki lélek- idvességet. Megharagszik a katona, csak azt mondja Péternek: Bújj belé, üssed bot! Panaszra ment Krisztushoz:- Ó Péter, hát nem emlékszel, hogy milyen jószívű volt? Három kraj- czárja volt, és mind a hármat neked adta. Mán meg kell néki bocsáttani. Úgy került a katona a mennyországba, s ha meg nem halt, máig es él. (Veres István, Pürkerecz)
