A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
168 A „Kis-Pávaszem” András olyan igazi indián, amilyen csak a mindenre kész 7 éves süvölvény lehet. Toliakkal ékesen, harci baltával veszélyesen, vijjogó hangokkal félelmesen. Ezért aztán nem is hívják Andrisnak, hanem csak úgy, hogy „Kis-Pávaszem". A törzs, amelynek főnöke, az édesanyát is kitüntette, mert Anyuból előléptette „Squaw"-nak. És az édesapa? Ő lett a 6 harci törzs szövetségének az „Öreg Nagyfőnök "e. Egy délután „Squaw" így szól „Kis-Pávaszem" törzsfőnökhöz: — Az „Öreg Nagyfőnök" azt akarja, hogy fiát influenza ellen beoltsák. Tehát holnap reggel megjelensz előttem tolldísz és harci balta nélkül, a nevedet is a szobádban hagyod, az orvoshoz Andrisként viszlek. Mintha annak hírét hozta volna valamelyik törzsi harcos, hogy az ellenséges törzs tűzcsóvát vetett a faluszéli sátrakra, a „Kis-Pávaszem" vérfagyasztó bosszúüvöltésnek szánja a szót:„oltani". Mint a vérmedve bőgése gurgulázik az „o" meg az,,a",hogy a szarvukkal egymásnak csattanó vadkecskék rövid és meg- fellebezhetetlen mekegésébe rekedjen el: — Nem! Mintha csak tarka musztángját dobná lábának egyetlen energikus mozdulatával száguldó lendületbe, dobbant a konyha kövén: - Nem. Az igazi indiánt nem kell oltani. Nagy izgalmában, mert nem tudja, hogy mit csinálnak, amikor valakit oltanak, el is felejti a fellebbezést kizáró szót „Howgh", azaz „beszéltem". így aztán nem szólhat egy szót sem, amikor „Squaw" így folytatja: — Kisfiam, nem fáj nagyon, minden gyerek kibírja. Ha nem csinálsz cirkuszt, kapsz egy zacskó bonbont. A „Kis-Pávaszem" sötéten maga elé néz, mint akit az ellenséges törzs holnap reggel köt kínzócölöphöz. És már látja is amint letépi magát a cölöpről, kiránija a legközelebbi indián vadászkését, megragadja az ellenséges törzsfőnök haját, egyetlen mozdulattal megskalpolja, mire mindenki megdermed, ő pedig tarka musztángjára pattan és lobogtatva viszi győzelme jelét, a gazdájától megfosztott hosszú fekete üstököt. És mi lesz ha az az oltást végző orvos kopasz? Dermesztő gondolat. Másnap délelőtt a „Squaw" így tuszkolja az orvosi szobába a majdnem szepegő „Kis-Pávaszemet": Csak ne hangosan, hogy mindenki hallja! Két perc múlva kilép a megkínzott harcos. Arcán jeges mosoly. Az orvos nem volt kopasz. Tehát meg lehet majd ismételni a fiúk előtt a képzelt jelenetet. Egyszer ilyen változatban, egyszer olyanban.- Nem is bőgtél ... - veregeti meg a vállát az édesanya. — Mit bőgni... „Squaw" szava, mint a csörgőkígyó sziszegése. Miért nem mondta meg tegnap, hogy miről van szó? . . „Kis-Pávaszem"kímélte volna hangját nagyobb csatákra. Ez nem is volt oltás. A „Sápadt Arc" megtetovált — mutat az oltás helyét jelölő parányi piros pontra.— Elég volt eddigi nevemből. Nem vagyok többé „Kis-Pávaszem". Új nevet kaptam, ezentúl „Derék Vörös Pont" a nevem, evvel megyek majd az örök vadászterületekre. „Howgh!" „Beszéltem!"
