A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1980-04-01 / 4. szám

156

közösség paraszti formakészsége szabályozta.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a HAJNALOZÁS. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Egyik háromszéki beköszöntő:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások,

Vízöntő hétfőre buzognak források.

Eljöttem hezzátok ifjú létemre,

Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre,

Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben,

Nem virágzik szépet nekünk jövendőben.

Virágozzék szépet, ékes virágokat,

Nyerjen az egekben fényes koronákat.

Az öntözés kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus célzatú változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődtek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leön- téssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szmlélete és igényei szerint.

A húsvét hétfőjén felbukkanó EMMAUSJÁRÁS a határjárásnak e- gyik, régebben bizonyára a liturgiába is beleépült változata, amely az aznapi emmausi tanítványokról (Lukács 24, 13-35) szóló evangéliumból is merített indítást. Ez is a húsvéti szent örömnek túláradó, de már elvilágiasodott megnyilatkozása, szinte áldomása.

Sajnos, az Emmaus-ünneplés középkori hagyományairól nincsenek hazai följegyzéseink. Ismerve azonban az egykorú középkori európai gyakorlatot és népi fejleményeit (Németország, Lengyelország), nekünk is kellett hasonló szokásrendünknek lennie. Mindenesetre föltűnő, hogy egyik szepes- ségi falunak, Arnótfalvának (Arnutovce) EMAUS a német neve. Ez föltétlenül a kultusz egykori hazai virágzásáról tanúskodik.

Világos, hogy a Schwäbische Türkei, azaz Baranya, Tolna német faluiban (Bóly, Véménd, Babarc, Erdősmárok, Máriakéménd, Feked, Villány) élő EMMAUS a régi hazából hozott hagyomány, és nem folytatása a föltételezhető hajdani magyar Emmaus-kultusznak. E faluk apraja-nagyja, örege, fiatalja