A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
151 IMA A HÚSVÉT HAJNALÁN Ime fölkelt már. Lábán nincs sarú, szíjakkal kötött könnyű cipő, mögötte már a bezárt lét, mögötte már a halál, a temető. A sziklasír magányos;foglya volt, de szétlökte záró kövét az a Tavasz, mely Isten lehelletejs akire Ő lehel, ha halott is, életre kel az. Úgy jár a világon, mint aki itt van és mégis messze van: otthonos itt, de az élete létének Központjában, Istenben lélegzik, él már boldogan. Feltűnik itt s ott, félnek tőle, csodálják, öröm dobbantja szívüket, felismerik, kétkednek és ujjonganak, amikor megtöri asztaluknál életét, a keresztrevert áldozat • Kenyeret. Itt jár most is, ablakot nyit, látni Őt szívekben, tettekben, embertestvérek termékeny, boldog, gyermeki hitén, ott dobog ő mennyi és mennyi jóember becsületes, befogadó, kiáradó szívén! Maradj velünk, esteledik, — szólunk hozzá és Ő velünk marad. Éjszaka lehet már s mégis akik Vele élünk, tudjuk, hogy Ő az örök reményeit, hajnal, fény, öröm, — az Örök Pirkadat I
