A Szív, 1980 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1980-03-01 / 3. szám
138 valami?- Amióta boldogult uram kint a temetőben, minden rossz a lakásban. Az árnyék, a fény, a szürkület. Minden másmilyen. Hidegebb, szomorúbb, fakóbb. Hétszámra egy lélek sem, aki rámkopogna. Beköszönne. Szólhatnék vele.- Drága nénike, mi szerelők vagyunk...- Akkor javítsák meg a bojleremet! Már nem szortyog, nem fújtat, semmit sem csinál. Csavarhatom, ahogy jólesik, majd a kezem szakad le, de se víz, se láng, csak nem szuperál. Ha kijönne megint a Feri...!- Holnap ott lesz! Betette az ajtót a nénike mögött, azonnal a műhelybe nyitott.- Nem tudom, Feri, mit mondjak. Aggódsz a gyerekért, a gondolataid másutt, mindezt értem, de hogy a legjobb szerelőm ne tudjon egy vacak bojlert megjavitani...!?- Vannak dolgok, főnök, amelyekhez egy szerelő kevés.- Adjak melléd mást is?- Az egész szervizt hiába adnád - ingatta fejét szomorúan. - Inkább csak magam. Nem lehet ráismerni erre a fiúra — tűnődött el a vezető. — Mintha közte és a világ között kormos üveg lenne. Szédültek beszélnek így. Apák. Szorongással teli, aggódó apák ... Negyednapra jött a nénike.- Mintha hazajönnék, kedveské- im. Harmadszor is itt. Pedig az a három emelet. Hiába, no. Le kellett jönnöm. Beszélhetnék a Ferivel?- Sajnos, nem lehet. Egy intézetben dolgozik, tíz napig be se jön.- Rettenetes - rémült meg a nénike. — Itt állok az ócska bojleremmel. ..- Ne mondja, hogy rossz! A legjobb szerelőmet küldtem. Kétszer is. Lehetetlen, hogy ne működjék. Talán nem jól kezeli a néni!?- Lehet, aranyoskáim, ügyetlen vagyok, de ne hagyjanak cserben, jöjjenek ki újra, nézzék meg még egyszer...- Én nézem meg! Holnap! Tízkor csengetett.- Jaj, de jó, hogy eljött — örvendezett a nénike. — Bekészítettem a csészéket, főzöm már a kávét, de aranyoskám, amíg kifolyik, nézze meg a levelesládámat, és hozza fel az újságomat, ugye, megteszi? Igaz is! Itt a húsz forint a kiszállásért, de kedveském, egy fél óráig ezért beszélget velem, ugye? Olyan jó, hogy itt van valaki!- Előbb megnézem a bojlert...- De aranyoskám, kedves, hogy lenne nekem bojlerom? Ha lenne is, minek? Nem tudok én bemenni a kádba! Nekem csak ez a félóra kell. Az emberi beszéd. Egy kis társaság. Feri megértett. Nem tartott bolondosnak. Ült, mesélt, hallgatott. Figyelte a járásomat. Rebbent a keze, ha megbotlottam. Elvette a csészét. Ha apróság is, igazi öröm. Itt volt valaki. Ugye, nem haragszik?- Nem - rázta a fejét, és arra gondolt, milyen jó, hogy nem kell megmagyaráznia a központnak: akad olyan szerelője, aki egy ember miatt is útra kel.
