A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
67 tóttá a nyári esők áradata — ez volt az autóút. Most ugyan átkozottul porzott, hiszen még nem esett le az eső és a kiszáradt, homokos föld csak úgy füstöl- gött a guruló autókerekek alatt. Eleinte nem éreztek súlyosabb zökkenőket, de aztán olyanokat lendültek, hogy fejük minduntalan a tetőhöz koppant. Az utat keresztben hatalmas vágások tarkították: látszott, hogy az árkokat nem sokkal előbb temették be, mert a földnek más színe volt ott és a- laposan lenyomódott a súlyos kocsik alatt. Egyszer aztán megtorpant az egész karaván. Előttük haránt irányban oly mély árok húzódott, hogy egy ember se látszott volna ki belőle. A kis kínai boltossegéd, aki Rezső mögött ült, halkan súgta a fülébe: — A gerillák éjjel felásatták az e- gész útvonalat. Nem tudunk tovább menni. — De hány ember dolgozott itt, hogy egy éjszaka alatt ilyen árkokat áshattak? — A falvak népe — suttogta még halkabban a kis kínai. — Gyakori eset. Néhány tucat gerilla megjelenik az alkonyat leple alatt és kivezényel öt-hat falut gyerektől az aggastyánig. Reggelre ki kell ásni a gödröt. — A nép annyira együttérez velük? — Dehogy! Csak nem állhatnak ellen. Ha ellenszegülnek, öt perc alatt lángbaborul a falu; a falubíró golyót kap a fejébe és a gazdag embereket elviszik fiatalasszonyaikkal együtt, hogy váltságdíjat kérjenek értük. — Most mi lesz? — Valószínűen a földekre kanyarodunk. A japán útőrség pedig még ma kivezényli ugyanazokat a falvakat és amit éjjel ástak, azt nappal betemetik. — Micsoda komédia! — Nem komédia — rosszalta a kínai Rezső tudatlanságát. - A japánok nem rabolnak, de könnyen lőnek. Engedelmeskedni kell mindenkinek, akinél fegyver van... 48. Ö kis kínai jól mondta. A teherautókról gerendák, deszkák kerültek elő és egy ideiglenes hídon, recsegve himbálózva átcammogtak az autók. A szántóföldeken nem volt út; a téli búza alacsony zöld foltjain döcögtek át. Amerre a negyven autó elment, aligha aratnak az idén! De ki törődött ezzel? Az útmenti faival; szüntelenül rettegésben élő népe örült, ha éhen nem hal és bármi áron, de valahogyan megmenti életét. Az autók nehezen szuszogtak a nem nekik készült úttalan, süppedő földeken. Hamarosan le is állt itt is egy, ott is egy. Ilyenkor megállt az e- gész karaván, mert nem hagyhatták el egymást a kocsik. Ki tudja, valahonnan előbukkanhat egy gerillacsapat és percek alatt kirabolja a szállítmányt, megöli a sofőrt és kevés őrséget, föl égeti a kocsit. Eleinte csak tízperces, negyedórás várakozás szakította meg a kegyetlen rázkódással döcögő kocsik útját. Az e- gyik teherautó azonban végleg kidőlt. Meg kellett várni, míg átrakják a szállítmányt és hosszú, erős acélkötéllel egy jobb kocsi mögé kötik a rozoga al
