A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám

I

6

halkszavű énekesei, vagy nagyhangú dübörgései, — mind-mind együtt hallatjátok a magyar szót szívemben - lelkemben-életemben, — ott érzem a hangotokat a bőröm alatt, úgyhogy borsózik a hátam a féktelen örömtől és gyönyörtől és tudom, hogy utolsó suttogásom is Kálvária életem végén (Magyar Kálvária életünkhöz híven) nem más hangon, de magyarul sóhajtja az utolsót, — úgyhogy az Isten is, aki e földre vándornak indított, mosolyogva veszi majd tudomásul: ’’Igen, csak mondd, szép ez az elhalásod öröklétembe: magyarul...”

A cirkuszozók

Van, aki színháznak látja ezt a világot, újabban sokan Cirkusznak titulálják és magukat cinikusan kivágják, kiváltják a felelősségből, vállat vonva, mondván, hogy mindegy az: mi az ember és mit tesz, összeadva, osztva, szorozva, kivonva végül is mindennek végén az az Odatúl, a Mennyország is csak Nagyobb Cirkusz. ’Mondd, barátom, ha odakerülsz, ott mi leszel?” ”Én trapéz tornász — felel — mindig erről álmodoztam.” ”Én ballerina” - mondja a másik, és: ”Én kötéltáncos! Ott lengek majd a finom sodronyon! ” ”Jó, jó, - bíztat a berúgott rokon - én bohóc leszek, hiszen az egész bohócság! ”

”De ennyi bohócra mi szükség? Nem állhat csupa bohócból sem ez a világ, se a Másvilág!” ”Hát nézők is kellenek - veti közbe valaki - az emberi nem legnagyobb része úgyis csak néző...” és hallani, hogy csattog a taps, szól a zene, ki öl, kit ölnek, ki becsületes igyekszik lenni, titkát takaija a ’’törvényellenes”, — él, aki él, bárki akármit tesz, teheti, hiszen annyi a lehetőség.

Illem, Szokás, Erkölcsi Rend, Szabadság, Törvény,

Állam, Rendelet és ki tudja, mennyi más között, - ha kedveled, írd törvényednek a kedvedet, - Cirkusz?

Lehet, de fogjuk egymás kezét legalább és lépjünk kicsit feljebb, odább e kortól, bízva abban, hogy valahol mégiscsak Hajnal hajnalodik és akarva -akaratlan valljuk be, hogy ez a valami-valaki