A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
58 tyai tanács után mondok, vagy küldök el... Ami még van, mint hátrány és bizalom-hiánya, azt penitenciául... A segítő, meleg együttműködést társammal minden áron, a nagy ügyért, az igazi szeretet szelleméért, érte és hogy ezzel is segítsek, a béke és a szeretet győzelmét siettessem: Forrassz össze békességben minden népet, nemzetet... Imaformákat készítek magamnak, másoknak... Képekre nyomtatjuk a híveknek... A lelki élet kis fogásaira és nagy titkaira egyszerű szavakkal, képekkel... Sume et suscipe... és én bízom Benned, hogy amint adtad a vágyat, megadod a kegyelmet is. JÁLICS FERENC TAWULJUWK IMADKOZWr 4. Beszélgetni az Úrral A szóbeli imákból és a szentírási elmélkedésből magától fejlődik ki az Úrral beszélgető ima. Míg a szóbeli ima nemes érzelmekre és magatartásra ösztökél, a beszélgetés az Úrral csak mint dadogás kezdődik, amelyben saját kezdeményezésünkkel kíséreljük meg magunkat az Isten előtt kifejezni. A szentírási elmélkedés csúcspontja a beszélgetés, vagyis az Istennel folytatott párbeszéd. Természetes lefolyásához tartozik, hogy magunktól mondjunk valamit az Istennek. A- zért az imamód, amelyekről a következőkben lesz szó, mintegy fejleménye az elmélkedésnek. Minthogy az Ur előtti növekedésünkben igen fontos lépés, belső mozgató e- rejét és fejlődését hasznos megismerni. 1. Mindnyájunkkal megesett már, hogy elkéstünk a miséről, bár igyekeztünk időben odaérni. Az is megtörténhetett, hogy időhiány miatt nem tudtuk imánkat úgy elvégezni, mint ahogy akartuk. Lehetséges az is, hogy mikor imádkozni akarunk, csak szárazságot, megszokottságot vagy közömbösséget érzünk, értelmünk szórakozottan sokfelé barangol, nem tudjuk lelkünket az Istenhez felemelni, és nem tudjuk, miért történik mindez, hiszen jól és buzgón akartuk végezni. A legjobb imák sem képesek figyelmünket lekötni, és egy evangéliumi szakasszal sem érzünk kapcsolatot. Csak az ellentétet érezzük aközt, amit szeretnénk és amit tényleg érzünk. Istenhez akarjuk lelkünket felemelni, és nem sikerül, de nem tudjuk az o- kát. Az egyetlen kiút, hogy nemes és evangéliumi érzelmek magunkra erőszakolása helyett tegyük éppen az ellenkezőt: hagyjunk szabad utat annak, ami bennünk van. Ahelyett hogy azt mondanánk, amit szeretnénk, fejezzük ki azt, ami önként merül fel, ami belülről tör elő. Lehet, hogy először a közömbösség még ezt is megakadályozza. Van bennünk egy tudatalatti belső ellenállás, a- mely lefékezi a szabad megnyilatkozást. E- zért érezzük az érdeklődés hiányát, a rutin- szerűséget, a szárazságot. Ha ilyen változást tapasztalunk az imában, adjunk szabad folyást az őszinteségnek, ne mondjuk azt, ami szép, hanem azt, ami i- gaz. Egy példa segítségével könnyebb lesz megérteni. Elmegyek a templomba és megszokott imáim az Isten imádását fejezik ki: Ujjongjatok az Urnák minden földek, szolgáljatok az Urnák vígassággal, Járuljatok színe elé az ujjongás szavával. Tudjátok meg, hogy ő az Ur, az Isten, ő alkotott és övéi vagyunk, az ő népe saző legelőjének bárányai vagyunk. Lépjetek be kapuin dicsérettel, tornácaiba énekekkel, áldjátok őt, dicsérjétek nevét.
