A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-12-01 / 12. szám

549

Arató Jolán

1946 . decemberében, zimankós, téli estén, egy svájci hegyi üdülőhely pályaudvarán két asszony leste a vonat érkezését: a gyermekotthon igazgatónője, és a magyar tolmács. Mindketten hallgattak, de egymás tudta nélkül ugyanarra gondoltak: Csakhogy véget ért a szörnyű világháború, csakhogy megszűnt az öldöklés, gyűlölködés, és végre kezdődnek a szeretet-akciók. A Budapestről jövő gyermek vonatot várták, amely a Vöröskereszt jóvoltából hozta a világháború kis áldozatait: éhező gyerekeket, hadiárvákat, a tbc kis jelöltjeit, hogy három hónapig üdülhessenek a tiszta levegőjű, békés, gazdag országban.

— Ugye — érdeklődött az igazgatónő - a magyar gyerekek tudnak egy kicsit németül?

— Bizony, csak magyarul beszélnek.

— Hát az hogy lehet? Tudom a történelemből, hogy a Habsburgok idején a magyarok össze voltak kavarodva az osztrákokkal. Én magam is jártam egyszer, régen, Budapesten, és ott mindenkivel németül beszélgethettem.

— De mi most kis elemistákat várunk, és a magyar elemiben nem tanítják a németet.

— Aber so was! Szegény Schwester Klara! Őt küldtem Budapestre a gyerekekért, mert képzelje csak, a magyar hatóságok nem engedélyezték a kiutazást a magyar kísérőnek. Feltételként tűzték ki nekünk, hogy mi küldjünk felügyelőt a Vöröskereszt gyermek vonatára. A Schwester Klara nagyon megbízható, de, ha nem tud a gyerekekkel beszélni...

Befutott a vonat. Elsőnek Schwester Klara szállt le.

— Schnell, Kinder, schnell! - kiáltotta, és intett a gyerekeknek, hogy jöjjenek utána, de azok meg sem mozdultak, csak bámészkodtak ki az ablakon.

— Leszállás! — vezényelt a magyar tolmács. Erre mindnyájan megragadták a már előkészített cókmókot, és igyekeztek lefelé a vonatról. Elől a nagyobbacskák, utánuk a kisebbek. Kendőkbe csavart, toprongyos gyerekek, sápadt arcocskák, vézna kis testek. Ki batyuban, ki ócska kofferben, ki hátizsákban cipelte motyóját.

Schwester Klara odasietett a tolmácshoz.

— Képzelje, negyven gyereket bíztak rám, és egyik sem tud németül. Szörnyű volt ez az utazás. Ők nem értettek engem, és én nem értettem őket. Most is kézzel-lábbaI hadonásznak, magyaráznak. Izgulnak valamiért. Csak tudnám, mit akarnak. Kérem, kérdezze meg tőlük.

A tolmács maga köré gyűjtötte a gyerekeket.

— Van valami fontos mondanivalótok?

— Nagyon fontos! — kiáltották többen is, és biztatni kezdtek egy 8-9 év