A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-11-01 / 11. szám

490 ARANYHÍD Az alábbi versekkel bemutatjuk kedves OlvasóinknakSzentmárki László magyar túr istaköltőt. A természeti szépségek, műemlékek és a napfény szerel­mese. Ezeket keresi jugoszláviai kirándulásain, és ezeket énekli meg Arany- híd című versegyüttesében. Nem az a célja, — mint sok mai költőnek, — hogy súlyos gondolatokat és bizarr kifejezéseket vessen papírra, olyanokat, amelyektől az olvasók hanyatt­esnek! Csupán önmagát és úti élményeit önti könnyedén rímelő sorokba, mi­közben bolyong az Adria (Jadran) festőpaletta színeit megszégyenítő szépsé­gű vizein, pálmás partjain, napfény-özönében. Vágyát, amely a tengerpartra űzi, így fogalmazza meg: Szívem kelyhét hadd töltse tele Nektár, fény és zümmögő zene! (Levendulaméz) Mint hívő ember, a földi dolgok mögött mindig a szépség és a fény Ősforrását, Istent találja meg: Most nincsen kék, zöld és fehér, A világ nagy arany kohó!- A teremtmény, s az Alkotó A híd közepén összeér! (Aranyhíd) Miután pedig megtalálta, Allelujóz, dalol szívbeli hálát Kőért, vízért, napos, fény teli nyárért, Jóért, rosszért, amit testére rámért, Egyengetve lelke célbajutását. (Lokrumi sziklákon) Szentmárki László versfaragása így nemcsak kedvtelés és művészet, de imádság is. Kívánjuk, hogy az Aranyhíd újabb kockákkal, strófákkal épüljön tovább, és mennél több olvasó jusson közelebb az Alkotóhoz, — miután rajta végigballa­gott... Szentmárki László: AKVÁRIUM Vastag üvegfal, — nyüzsgő tengeri népség, Kis- és nagy halak csillogó gyűjteménye. Amit a Jadran sötéten sejlő mélye Nyújtani tudott, azt ide sűrítették.

Next

/
Thumbnails
Contents