A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
474 majd egyenesen Flórához fordult. - Mióta vagy Pesten? Nem is tudtam, hogy hazalátogatsz. Mikor érkeztél? — Májusra terveztem - erőltette Flóra a szavakat — de előbb kellett jönnöm. Az öreg hölgy kutatva rájuk nézett. Valami nagyon rosszat láthatott a szemekben, valami nagyon baljós nyomulhatott a szívébe. Csendesen kérdezte: — Történt valami? — Ancsa!... — szakadt fel Fóréból, és mint aki erejének végéhez jutott, zokogva ráborult Gizi nénire, ö- lelte fulladtan, vigasztalanul. Az öreg hölgy rémülten kereste Vera tekintetét, de abban is csak sírást látott, pergő könnyeket. Gizi néni falfehér lett. Tapogatózva a karosszékhez ment, erőtlenül ráhullt. Nem látó szemekkel nézte kezeit, a kékeres, barnafoltos, sápadt kezeket. Nagysokára lassan szóra nyílt. — Miért? — kérdezte habogva. - Miért akartok nekem ilyet mondani? Ancsa erős, egészséges asszony. Tegnap kaptam tőle levelet. Befeküdt egy londoni kórházba, vizsgálatra. Foltokat találtak a tüdején. Nekem három éve tüdőgyulladásom volt. Túl a kilencve- nen. Kihevertem. Hogyne heverné ki Ancsa azt a beszűrődéstl? Fiatal még. Tavasszal lesz ötvennyolc. Amikor én ötvennyolc éves voltam... Megbántottan Flóráékra nézett. — Miért akartok megijeszteni? — Nem akarunk, Gizi néni - szá- rogatta Flóra a könnyeit. — A kezelőorvosa szerint... — Még mindig az a magas, derese- dő? — élénkült fel az öreg hölgy. — Mikor tavalyelőtt kinn jártam, engem is kezelt. Remek orvos. Jól tette Ancsa, hogy hozzá fordult. Ahhoz ment, akihez bizalma volt. A bizalom a legfontosabb. A bizalom, hogy gyógyultan kijön, otthon várja az áthúzott garnitúra. Abban lesz az első öröme. Hát nem tette okosan, hogy megrendelte, mielőtt bement? Szegény drágám mindig olyan előrelátó volt! — Ancsa december ötödikén feküdt a kórházba — kezdett hozzá Flóra, hogy tövire elmondja, amit mondania kell, de Gizi néni megállította. — Hogy jövőre kimegyek-e, azt még nem tudom. Az én koromban nincsenek már tervek. De hogy nem beszélünk vele dátumokról, annyi bizonyos. Azt hiszitek, fontos az idő? Nekem már nem az. Megéltem a magam életét, minden mögöttem van. Biztosan csak egyet tudok. Vagy ő jön haza, vagy én megyek utána, de együtt leszünk. Londonban, vagy másutt, mi találkozunk. Kisimította a terítő rojtjait. Flórára emelte szemét. — Ancsának mondd meg, ne küldjön több harisnyanadrágot. Nem tudom már eladni őket. Elég annyi, hogy jól megy a sora, rövidesen látom. Más nem kell nekem... ... Mikor Flóráék kifordultak a Mikó utcai házból, Vera szomorúan megjegyezte: — Ilyen lett szegény! Önző és süket. Távol tartja, amit nem akar. Szegény Gizi néni! — Mi vagyunk a szegények! — Karolt bele Flóra eltűnődve. — Valamit tud, amit mi nem tudunk. Én irigylem érte!
