A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
473 ®iriFH!®Hja äaA Koppány János GIZI NÉNI Flóra rossz hírrel érkezett Londonból. Ancsa meghalt. Az életvidám, ragyogó teremtés kivizsgálásra ment be egy londoni kórházba, de embólia lépett fel, végzett vele. — Verám — kérlelte barátnőjét Flóra a telefonban — el kell jönnöd velem Gizi nénihez! Én ezt egyedül képtelen vagyok. Megmondani az öreg hölgynek, hogy ne várjon a lányától levelet, levél többé nem jön. Megállapodtak, hogy másnap találkoznak a szálló presszójában. Gyanútlanul él szegény Gizi néni a Mikó utcai lakásban, remegve várja a londoni híreket, legfőbb öröme Ancsa levele, a boldog tudomás, hogy jól van, elégedett a munkájával, nyáron hazajön. És most Flóra és Vera a mindennapokba bombát hajít, kegyetlenül összezúz mindent, amiben az öreg hölgy bízik. — Kell ez? - kérdezte Vera Flórát, bizonytalanul, miután megölelték egymást. — Kell! - vágta el a vitát Flóra röviden. — Mikor Ancsa bement a kórházba, három levelet előre megírt. Kettőt azután adtam fel, hogy Ancsa már nem élt. Ha elmarad a hetenkinti levél, Gizi néni rosszat sejt majd. Nyugtalanságában utóbb Londonba jön. Tegyük ki felesleges útnak? A megrázkódtatásnak, hogy ott tudja meg? Nem tehetjük vele, Meg kell mondanunk! Gondolataikban felmerült a badacsonyi ház, ahol diákkoruk annyi nyarát eltöltötték, Gizi néni vendégeiként. Ancsa ragaszkodott hozzájuk, csak e- gyütt képzelte el velük a nyarat. Ó, a- zok a feledhetetlen vakációk! És ők, az elválhatatlanok! A háború zűrzavara ugyan szétdobálta őket, de barátságuk nem kopott meg. A régi nyarak ma is visszajárnak, kapcsolatuk ma is megvan. — Gizi néni tudod — próbálkozott Vera a taxiban —, hiába van túl a kilencvenes a legkevésbé sem elesett. Fürge, társaságba jár, érdekli a világ. Nem úgy viselkedik, mint a korabeliek. Valóságos intézmény. Sokat kibír. — De Ancsa halálát...? Vacogva értek a Mikó utcai házhoz. Mi lesz, ha Gizi néni a szívéhez kap, lefordul a székről? Ha nem éli túl a gyászhírt? Ha megölik vele? Az első csengőszóra Gizi néni az ajtóban volt. Egyenes tartású, galambősz matróna, arcán a meglepetés örömével. — Jaj de jó, hogy látlak benneteket! — ölelte magához mindkettőjüket.
