A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
469 resztül hatszáz forintot kap havonta, ha gyermeke mellett marad. Az apa szerepe sem jelentéktelen már ebben a korban sem. Elsősorban az "emberiséget" jelenti a gyermeknek, akivel asztozkodnia kell az édesanyán. Az ilyen "osztozkodás" korai begyakorlásával sok későbbi problémának elejét lehet venni. A következetességnek nagy jelentősége van ebben a korban — és még nagyobb a nevelési összhangnak apa és anya, szülők és nagyszülők között. A gyermekkel mint gondolkodó lénnyel igazán az óvodás és iskoláskorban foglalkozhatunk. Az értelem használata a gyermeknél nem jelent szükségszerűen logikát, racionális magatartást. De a most kezdődő kérdező- és dackorszak arra utal, hogy az eddig csak programozott gyermekben két önálló forrás kezd működni: saját értelmi belátása és érzelmi világával összhangban álló akarása-, a személy kifejlődésének két alappillére. Ebben az időben kerül ki a gyermek a családi környezet kizárólagos befolyása alól. Az óvoda az élet új feltételeihez való alkalmazkodó képesség első próbaköve. Első vizsgája — vagy ha úgy tetszik — első helyesbítése a családi nevelésnek. A szülők, bár mindenben saját belátásuk szerint nevelnek, nem maguknak nevelik gyermekeiket, hanem arra, hogy a felnövő ember megállja helyét az életben és hasznos tagja legyen a társadalomnak. A gyermek is felismeri most, hogy az életben nem szülei a végső fórum. (Kiskorában még Istent is apja személyén keresztül fogja fel.) Az otthon jelentősége tudatában visszaszorul, osztozkodik az új közösségekkel: óvodával, iskolával, baráti körrel, ifjúsági egyesületekkel, sőt még a TV-vel is. Az osztozkodás nem mindig egyszerű. Az iskoláskor a család, mint nevelő közösség számára, rendkívüli új feladatokat, nehézségeket hoz. Ezek közül a legegyszerűbb talán még, hogy a szülő nincs tisztában a tananyaggal, nem ismeri ki magát az új technikai segédeszközökben. Sokkal nagyobb nehézség, hogy a külső tényezők bizonyos mértékben szembeállítják őket gyermekükkel. Az iskolába kerülő gyermeknél már megkezdődik a kivándorlás a családból. Az iskolában oktatást kap, segítséget a lecke megtanulásában és a szabadidő eltöltésében is, a saját korabeliek közösségét — a- kik egészen másként gondolkoznak, mint szülei. A szülők nehezen viselik el, hogy gyermekük új szokásokat honosít meg, melyekkel nem értenek egyet — és melyeknek megvalósítása az ő pénzükön történik. A gyermek saját életét akarja élni, nem azonosítja magát szülei múltjával, a küzdelmes kezdetet nem becsüli, természetesnek vesz régen hallatlan dolgokat. Ha a szülő elismerést követel, megkapja az elutasítást: gondolkodása régimódi, őskori dolgokat követel. A demokratikus nevelési módszer folytán a gyermek számára természetes, hogy vitatkozzék — ami azonban nem természetes a szülő számára. így a családban állandósul a nyugtalan, izgatott hangulat. Pedig a gyermeknek éppen ebben a korban szüksége van a családra, megértő szülőkre. A család bázis, védelmet, emberi biztonságérzetet nyújtó otthon, ahonnan a világba belenövő új ember ismerkedő, kapcsolattermő kirándulásokat tesz, de ahová mindig visszahúzódhatik, hogy tapasz
