A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-10-01 / 10. szám

452

ügyesen megragadni. A kezdet az e- gész vonalon kicsiny volt és nehéz; a fajok kapcsolatainak, a hatalmi tényezők erő-játékának, a kultúrák eltérésének problémái mindenütt szerepelnek, de ott van az Evangélium univerzális befogadókészsége is - a misz- szionáriusok minden még oly apró döntése megett is. A Napló így szinte kézzelfoghatóan érzékelteti a találkozás (Európa és Kína) realitását. Elolvasása ma is szinte ésszerű bátorságot kínál, hogy ismét elfogadjuk a kinyújtott kezet.

Sokszor nem is ismeijük igazán Nyugatnak ezt a találkozását, hacsak nem legklerikálisabb és legeurópaibb előítéletein, az ún. rítusvitán keresztül. Az olyan széles látókörű emberek, mint pl. Voltaire is azt írja róluk, hogy ’’Vannak az év folyamán napok, amikor az ősöket tisztelik, aztán meg Confuciust. Ilyenkor gyertyákat gyújtanak, állatokat ölnek le, amelyeket azután megesznek. Senki sem tudja, hogy ezek a szertartások polgári jellegűek vagy pogány vallásos hagyományok.”

A filozófusnak ez a megállapítása katolikus korabeli Írásokban is feltűnik, a triumfalizmus szokásos színeiben. A Napló mostani kiadásához Joseph Shih atya, aki Rómában a Gregoriánán missziológus, írt előszót. Ebből megtudjuk, hogy a Voltaire által is felvetett kérdés nem az első és nem a legradikálisabb. A kínai ügyben Kína politikai és vallási helyzete a legfontosabb tényező. Észre sem vesszük, hogy csak Európára központosított gondolkodásmódunkat követjük, amikor a találkozás kudarcait egyedül a nyugatiak hibáival magyarázzuk. És elfelejtjük, hogy Riccinek és társainak nagy teljesítménye az volt, hogy megkapaszkodtak, elfogadtatták magukat és gyökeret vertek. Ez a bátor és intelligens teljesítmény s minden csak ráadás, ami erre a lényegesre következett,

Meg kell elégednünk azzal, hogy csak Páter Ricci választása nagy vonalakban mutatjuk be Ricci dilemmáját. Ő azért, hogy Canton és Peking között egyformán fennmaradhasson, az irodalmárok konfucianizmusát választotta s ezátal minden más kultúrhatástól elzárta az evangelizálást - a taoiz- mustól és a buddhizmustól is. Meg kell értenünk Riccit. Annyira szerette Kínát és annyira hűséges volt az Egyházhoz és az Evangéliumhoz, hogy volt bátorsága egy ilyen választáshoz azért, hogy ott maradhasson. Ez a nagysága. Az a lecke szól ebből, hogy a missziókban nem lehet mindent egyszerre csinálni, hogy az e- vangelizációban el kell fogadni a belétestesülés korlátolt lehetőségeit.

metszet a Naplóban: Páter Ricci