A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
451 oooooooooooooooooooooooooo A könyvtárakban hever még egy-két ** régi példány abból a könyvből, a- MULT és JELEN melyet Ricci Máté, az első Kínába hatoló jezsuita naplójának neveznek. Szerző- oooooooooooooooooooooooooo je olaszul írta s az ugyancsak jezsuita Nicolas Trigault, aki a kínai missziók prokurátora volt, dolgozta s ültette át latin nyelvre és 1615-ben Augsburg-ban jelentette meg. Most, amikor Kina és a jezsuiták újból az érdeklődés előterébe kerültek, a Desclée de Brouwer kiadó a művet újból megjelentette. Érdekes mindenesetre, hogy Európának Kínával való találkozásáról csak ilyen késői időkből maradt ránk feljegyzés. Nincs emlékünk a nesztoriánizmus- nak a Birodalomban való elterjedéséről (a selyemkereskedelem fellendítése idején plántálódtak települései a kilencedik században a Birodalomba, de a század közepén keletkezett betiltásuktól fogva semmi nyom nem maradt róluk) vagy a későbbi missziós és gazdasági természetű felfedezőutakról (pedig tudjuk, hogy a tizenharmadik századbeli ún. mongol-béke idején a francia ferences, Jean de Mont- corvin Peking érsekeként halálozott el s a fürge velencei kereskedők, Matteo, Niccolo és Marco Polo is jártak Kínában). Az első Kínáról szóló irás tehát csak a Ming dinasztia hanyatlásának korából maradt ránk, a tizenhatodik század végéről s a tizenhetedik elejéről (a Napló címe: A keresztény expedíció története KináEgy XVI. századból származó beszámoló Kínai Napló ban 1582 és 1612 között), hogy aztán attól kezdve soha ne szűnjön meg egészen a Kínával egyszer felvett kapcsolat és időnként az írásbeli beszámolók erről a kapcsolatról az európaiak és kínaiak között. Nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy e- lenyűgözően érdekes írás lőbb egy maroknyi olasz és portugál, később még pár francia és német kínai területen és éppen a főbb városokban megtelepedjen. De még a bátorságnál is több ügyesség kellett, hogy ne hiába legyenek bátrak. A Napló minden sora arról tanúskodik, hogyan kerülnek folytonosan kis, jelentéktelennek látszó, mégis horderejűkben messze kiható választások elé a jezsuiták. Milyen stílusban építsék házukat? Milyen ajándékokat adjanak? Mit mondjanak és mit ne mondjanak, hogy inkább vonzzák, mint elijesszék hallgatóságukat? Munkájukat melyik néposztályra alapozzák? A kultúrális irányok közül melyikre építsenek? Az így leírt kaland aztán egyben a jezsuiták politikai bölcsességének bizonyítékává is válik. Mert ez a szó végeredményben azt jelenti: hogyan lehet minél több adatot észrevenni, hogy el ne vesszünk bennük; hogyan lehet a kínálkozó alkalmakat
