A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-10-01 / 10. szám

446

nevezést. De mivel ez sajnos gyakran szomorú valóság, meg kell említenem. Rendesen nem ez a szándék, de mikor bizonyos imákat rendszeresen és kötelességszerűen mondanak el, bekövetkezhet, hogy idővel a meg- szokottság és az élet idegessége külső formalitássá csökkenti. Ilyenkor a résztvevők sietve jönnek kötelességüket teljesíteni, de belsőleg mással vannak elfoglalva. Senki sem i- mádkozik. A lerögzített formák hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyesek ne érezzenek személyes érdekeltséget. Testileg jelen vannak, de lélekben távol.

Nincsen semmmi értelme azzal nyugtatni meg a lelkiismeretet, hogy az Egyház hivatalos imáját mondják, amelynek dicsőítő értéke van. "Ez a nép szájával dicsőit engem", idézi Jézus a próféta szavait, "de a szive távol van tőlem." Nekünk most itt elég tudomásul venni, hogy vannak imák, melyekben kizárólag a fizikai jelenlét és a szavak puszta elmondása közös.

2. A második fejezetben tárgyalt lelki- ismeretvizsgáiat közös formája az élet revíziója. Kisebb közösségnek alkalmas. Közösen kiválasztanak értelmezésre egy problémát vagy eseményt, mindenki hozzáadja vonatkozó tapasztalatát vagy nehézségét. Mindenki őszintén megmondja, amit megél. Másik formája az, mikor valaki kifejti egy bizonyos problémával kapcsolatos helyzetét, a többi meghallgatja, és alapos megfontolás tárgyává teszi. Segítenek neki, hogy tisztán lásson. Nem arról van szó, hogy tanácsot adjanak, arról sem, hogy szemrehányásokkal illessék vagy megoldást találjanak, hanem hogy a nehézségben osztozzanak, így az illető tudja fogalmazni és ezáltal saját helyzetét tudatosítani. Talán elég is neki, ha néhány tényezővel hozzájárulnak a tisztánlátáshoz. Elhatározásában gátolni, vagy levenni válláról a felelősséget semmiképp sem szabad. Még kevésbé engedhető meg az erkölcsi megítélés, legyen az jó vagy rossz. De még pszichológiailag sem szabad értelmezni, mert az csoportterápiát jelentene. Továbbá az interpretálás — bár más helyzetekben nem tagadom hasznát és szükségességét — a mindig szívélyes és bizalommal telt légkörre káros is lehetne, pedig az a jó imának elengedhetetlen velejárója. A tanítás vagy a nevelés sem célja az élet revíziójának. Egyetlen célja közösen keresni az Istent. Mindenkiben meg kell lennie annak a megingathatatlan meggyőződésnek, hogy a szívélyesség, a szeretet és a részvétel a növekedés és érés tényezői. Ezek az életet megfelelőbb világításba helyezik, mint sokkal világosabb, de bíráló magatartás. Annak a meggyőződésnek is ki kell a- lakulnia mindenkiben, hogy aki saját helyzetét tudatosítani tudja, az meg is tudja oldani problémáját.

Ezért a testvéries segítség abból áll, hogy meghallgatjuk és elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, megértjük őt, hogy továbbra is kifejezésre tudja juttatni és tudatosítani saját helyzetét. Érdeklődő magatartás a kulcs. Ezért legfontosabbak azok a kérdések, amelyek fenntartás nélküli megnyilatkozásra vezetnek: Hogy élted meg? Tudnád világosabban kifejezni? stb. stb.

Mindebből kitűnik, hogy életrevlziót tartani nem könnyű. Bizalmas és őszinte légkörnek kell kialakulnia. Feltétlen szükséges, hogy legyen legalább egy megfelelő tapasztalattal rendelkező résztvevő. Szükséges a célkitűzések komoly tisztázása is. Ahányszor nehézségek merülnek fel, amelyeknek okát nem tudják megállapítani, a célkitűzéseket kell újra megvizsgálni.

Szükséges egy bizonyos fegyelem, mert nagyon megszoktuk, hogy másokat megítéljünk, hogy ne értsük meg egymást, hogy tanácsokat osztogassunk, hogy másokat ne hallgassunk meg, hogy a magunk problémáit vetítsük ki a másikéra, és hogy míg a másik még beszél, már az adandó feleletre gondoljunk. Ezért az imának ez a faja nagyon hasznos, bár sokszor meghiúsul: nagy jóakarattal kezdik el, de nem találják meg a helyes módot. Rendesen olyanoknak ajánlható, akikben már megvan az egymás iránti megértés. Ilyenek például, akik — hacsak átmenetileg is — együtt élnek, vagy közös a munkájuk.

Ha tehát feltesszük a kérdést, hogy mi itt a közös, már meg tudjuk felelni: az élet tudatosítása. Az értéke főleg attól függ, hogy mennyiben tudják a közösségben tényleg kifejezni azt, amit átélnek, vagy menyy- nyire akadnak el a külsőségekben anélkül.