A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
439 ményre gyulladok és elszégyenkezem: mily kevéssé szerettem öt eddig, mily gyatrán követtem öt azon az úton, melyre hiv, a kereszt útján, az alázat, a lelki szegénység útján... De az üdvözlé- gyek figyelmemet az ő anyjára terelik: mit érezhet ő? Örömöt, hogy láthatja végre azt, aki után az Ő Szíve és vele az egész emberiség vágyakozott, de fájdalom is, mert az övéi be nem fogadták őt. Az én lelkemet is elönti az öröm, a hála, de együtt fáj a Szűzanyával nekem is az emberek hidegsége... A tíz üdvözlégyet közben el is mondtam, a Dicsőségben, a Miatyánkban Istenhez szárnyal a lelkem, mert őt illeti minden hála és dicséret. De máris változik a jelenet, újabb misztérium következik... De vegyünk még egy példát, a fájdalmas Olvasóból. Lélekben Jeruzsálembe képzelem magam. Lelkiszemeim előtt nagy tömeget látok hömpölyögni a szűk utcákon a vesztőhely, a Kálvária felé. Átfurakodom a tömegen, mert látni akarom őt és édesanyját. Szinte megremegek az üdvözlégyre. Megrendülök a látványtól, ami elém tárul. Az Isten Fia dülöngő, nehéz léptekkel ott hurcolja nehéz keresztjét. Arca felpuf- fadt a sok ütéstől, a töviskorona alól vér csorog. Nem tudom, kit nézzek: őt vagy az édesanyját, Máriát. De az üd- vözlégyek, melyeket közben mondok, eszembe juttatják: lássam őt édesanyja szemeivel, fájdalmam tegye magáévá az ő fájdalmait, részvétem az ő részvétét... És mikor Veronika feltűnik, hogy kendőjével letörölje a Szenvedő arcát, és ez az arc kirajzolódik a vásznon, szeretném lelkem kendőjét én is odanyújtani ennek a Krisztusnak és úgy kérni: nyomd lelkembe is a Te szenvedő arcodat, hogy sose felejtsem, mit tettél értem és hálából én is kész legyek Teérted magamra venni azt a keresztet, melyet Te küldesz nekem, hogy Magaddal egyesíts. S az üdvözlégyek eszembe juttatják: fordulj a Minden kegyelmek Anyjához, kérd tőle is, általa is ezt a kegyelmet. Mária, fájdalmas anya: Tedd, hogy én is Veled sírjak, Rajtad sírjak. Rajta sírjak, hiszen bűneim okozták a Ti roppant szenvedéstek. S mikor így lelkem eltelik szomorúsággal, fájdalommal és bűneim bánatával, felajánlom életemet engesztelésül a magam és a világ bűneiért. Jézus! Mária! Nemde így egyesülök Veletek a keresztúton?! De közben el is mondom a tíz üdvözlégyet: megint lelkem Isten dicséretére lendül és megérzem, az Atya Fia szenvedései miatt és a bennem felébredő szeretetért szívesen veszi imámat, mellyel Hozzá fordulok: Miatyánk, ki vagy a mennyekben... Ilyen egyszerű, közvetlen az az elmélkedés, melynek az üdvözlégyeket kell kísérnie. Nem kell hozzá mély értelem, csak szeretet. Ahogyan szónokká is a szív tesz, úgy a szív, a szerető szív az, amely egy-egy isteni titokba behatol. De kinek a szíve ne melegedne fel szeretetben, aki a Megváltó életének, szenvedésének és megdicsőülésének misztériumaira gondol? Nem is kell, hogy csak a szokványos 15 titkot vegyük szemlélődésül: az Ur Jézus életéből bármily jelenetet kiragadhatunk, hogy azon a Szűzanya kíséretében elelmélkedjünk. És ha vele éljük át életének szent titkait, nem lesz nehéz kihi- degülő szívünket Iránta szeretette
