A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
358 csapatok körülfogták a falut. Mikor meggyőződtek, hogy nincs semmi gyanús elem odabent, felszólították a népet, hogy lakást és élelmet adjon. Keresztényeim azt mondták, hogy élelem, az van, de lakás nemigen — Különben is ott a templom, lakjanak abban. Jól élt a katonaság és több napon át a faluban tartózkodtak. A falubíró egy vén pogány, de okos ember, gyanút fogott, hogy baj lesz a dologból. Eljött hát hozzám azzal, hogy beteg a szeme, meggyógyítanám-e? Nem volt baja a szemének, de azért cseppeket adtam neki, a tisztítás nem fog ártani ezeknek a portól mart szemeknek. Közben a hitoktatóm, aki utaimon kísér, pislog erősen. Nem tudtam, mit a- kar. Megkérdeztem az embertől, hova való. Mikor megmondta, kaptam az alkalmon és kifakadtam. Éppen az ő falujában történt a gyalázatos eset. Hogy hát rendjén való-e, így bánni a misszióval? Micsoda falubíró lehet ott, aki eltűri az ilyen gyalázatot? Az öreg kínai bólogatott és odébbállt. Akkor világosított föl a katekis- tám, hogy éppen ő a falubíró és dehogy jött orvosságért! Meg akarta tudni, haragszom-e. Most már nyugodt lehetek, bíztatott a hitoktatóm, ki fogja kergetni a katonákat, mert sérelem e- sett személyes becsületén. A katonák ki is vonultak, de keresztényeim viselkedése bántott. Egy hét múlva megtudtam, hogy a guerülák rajtaütöttek a Mun, a kápolnát kirabolták, a népet ostorral, puskatussal kényszerítették, hogy élelmet, ruhát, pénzt adjanak. Megvert minket az Isten - mondogatták komolyan. 64. — Hanem mostmár vacsoráról kell gondoskodnom! Csak egyszerű ételeket adhatok. Lesz egy közönséges kínai lepény, azonkívül csak egy hasonló közönséges lágytojás és kölesleves. Megelégszenek vele? — Nagyon is, páter! Ne fárassza magát a kedvünkért. Páter Kuthy fölnevetett. — Ne féljenek. A szakácsom egy fiatal, butuska falusi gyerek, nem ért a nyugati konyha varázslatos ételeihez. Csak azt tudja készíteni, amit otthon koldusszegény szülei esznek. Testvéreim, nevessenek ki! De elmondom. Néha ellenállhatatlan, legyőzhetetlen éhségem van egy burgonyalevesre, egy babfőzelékre. A nyálam csordul utána. Nálunk otthon kenyér és szalonna, káposzta és lencsfőzelék szegény ételek. Hej, ha egyszer kedvemre ehetnék, mondjuk magyarosan elkészített káposztát... Nevessenek ki! Majd tíz év múlva meglátják... Nem nehéz lelkesen nekiindulni a hivatásnak. Nem nehéz mindenről lemondani fiatalos áldozat- készséggel éveken át. De úgy nyolc-tíz év múlva eltemetve, elkopva az otthontól, mieinktől, a kultúránktól, a könyveinktől, minden megszokott részlettől, ami olyan természetes volt — távol — az emberben föl-fölcsuklik valami nevetséges és primitív, fizikai és szellemi, emberi és majd azt mondom, állati vágy - akár a lencsefőzelék után is. Ezt még nem érti az, aki el nem jutott még erre a korra itt, Kínában. A nagy dolgok könnyen mennek, a nagy
