A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
354 jából. Mintha maga a bíboros sem érezte volna egészen a helyén magát. Uj éra kezdődött. A megújításból kivette a részét (elég, ha a dél-amerikai és a legutóbbi spanyol egyházi eseményekre gondolunk), de most már nem volt olyan döntő a szerepe az események alakításában, mint régen. Annyit mindenesetre javára lehet írni, hogy egy inkább hálátlan, mint csillogó funkcót töltött be s az egésznek valahogy emberibb dimenziókat adott. Cser László 60. tt már le kellett témiök a nagy útról. Kis ösvényeken folytatták útjukat. Az ösvények alma- és körtefák között kanyarogtak és a lapos síkon, mint az esti égbolton a csillagcsoportok, úgy ültek a falvak. Legalább 500 méterre, egy kis területen, sárkunyhókkal egynéhány aszott akác és jegenye alatt. A falvak lakói kint éltek az utcán; ott főztek, ettek, aludtak. A tehenek mellett gyerekek futkároztak, a kapuk alatt pedig a házak tulajdonosai feküdtek hanyatt és szívták hosszúnye- lű kis pipáikat. A motorzúgásra csak a kutyák és gyerekek ugrottak föl: versenyezni akartak, miközben az öregek fektükben oldalt fordulva bágyadt tekintetet vetettek utánuk, amiben megvetés is volt: csak nyugati misszionáriusok mászkálnak ebben a tikkasztó melegben, más emberfia úgy, ahogy kell, lefekszik gyékényére és nem törődik semmivel. A gombamód szapora kis községek utcáin keresztények köszöngettek pogányokkal vegyesen; különbség csak a szóban volt, a módban nem: errefelé nagyon tisztelték a misszionáriust, aki nem egyszer kisegítette már foglyaikat, meggyógyította betegeiket. Aztán újra a mezőn vágtattak át, újra a falvakon és újra a szántóföldek között. Egy helyen lassú ökör ballagott az eke előtt; az út közepén - a kellős közepén — a könnyű, szántalpú kocsi álldogált, melyen ki szokták hú- zatni az ekét. Tülkölés hiábavaló volt, a kínai paraszt megállította ugyan ökrét, de csakhogy tágult szemmel bámulja a gyors motorokat. Le kellett állniuk. — Hallja bátyám, el lehetne talán vinni az útról ezt a járművet! A paraszt meg sem mozdult, félénken húzódott ökre mögé. Megszokta, hogy mindig baj állhat elő valahonnan. Dehogyis mert volna közeledni! Páter Kuthy leszállt, megfogta a kis kocsit éa amilyen messze csak tudta, belódította a szántóföldre. A paraszt nem rosszalta ezt a ténykedést. Ostorával megnoszogatta ökrét és úgy tett, mintha semmit sem látna. A motorok újra fel zúgtak és egy szántáson verekedték át magukat, mert a keskeny útat is fölszántotta az atyafi. Alig gyorsítottak kissé, távol, az út
