A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
351 M árcius 9-én (egy pénteki estén) be- oooooooooooooooooooooooooo állt halálával bizonyára több hivatali titkot vitt magával Villot bíboros, MÚLT és JELEN mint amennyit egész életében nyilvánosságra hozott. Ez az ember, aki VI. Pál oooooooooooooooooooooooooo pápához hasonlóan egész életében ösztönösen nagyrabecsülte a sajtót, az újságírók munkáját, mindig el tudta kerülni azt a csapdát, amit szakmabeliek az aktualitások buktatóinak neveznek. Ez annyira igaz, hogy valójában senki sem volt tisztában igazi hatásával. Egyesek számára a pápa nagy sugallójának látszott pontifiká- tusa elhatározó döntéseiben, és a mindig meghallgatásra számító belső barátnak, mások szemében viszont a nem-olasz ember állandó küzdelmét folytatta, hogy olasz honfitársainak a pápára gyakorolt hatását ellensúlyozza a Kúria berkeiben. Kiknek volt igazuk? Talán mind a két vélemény hangoztatóinak, nem egyszerre, de periódusokban aszerint, ahogy a Montini-pontifikátus eseményei egymásután kibontakoztak. Tagadhatatlanul Villot-hatás látszik VI. Pál egyes nyilatkozatain — s ez a befolyás mindig visszatartani igyekezett a Szentatyát a sötétenlátástól. A római Kúria első számú nem-olasz funkcionáriusa... Villot bíboros Beavatottak szerint az államtitkár szinte a tökélyre vitte azt az ügyességet, a- mellyel egy nyugtalanító dossziéban is mindig rá tudott mutatni egy olyan pontra, ami reményre jogosít. Szemtanúk mesélik, hogy sokszor puszta megjelenése is elég volt ahhoz, hogy a pápa egész arckifejezése megváltozzék és láthatóan megkönnyebbültté váljék. A bíborosnak Msgr. Benellihez fűződő kapcsolatát A hűséges szolga a rivalitás jellemezte (s nem kétséges, hogy ebben Villot bíboros húzta mindig a rövidebbet). Az államtitkár azonban nem is kívánt belekeveredni a kimondottan csak olasz ügyekbe, és legalábbis a kívülállók úgy látták, hogy a folyó ügyeket és a személyi dosz- sziékat saját akaratából átengedte a szubsztitútusnak, a maga számára csak az átfogóbb természetű, általánosabb kérdéseket tartotta fenn. Sokan egyenesen azt gondolták, hogy a felelősség megosztása kettőjük megegyezésének volt a folyománya. Bár Villot például nem akart népszavazást a válás kérdésében, a- mely aztán meg is osztotta az olasz közvéleményt és az egyházi álláspont kudarcával végződött. Benelli más nézeten volt, s az ő véleményét követték. Jean Villot különben még mint a francia püspöki kar titkára is, bátor ember volt s a modem katolikus sajtót például hevesen védte az integristák vádjai ellenében. A francia püspöki kart is rávette egy, az integrista körök ellenes
