A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
350 kai elutasítani, mert az feszültséget okozna. Ha továbbra is nyugodtan, összeszedett állapotban maradunk, el fog múlni. Lehetséges, hogy mielőtt eljutunk a lelki pusztaságba, régi képek merülnek fel, mintha a spirituális tudatalattinak előbb meg kellene tisztulnia, de egyre nagyobb béke ömlik el rajtunk és közelebb jutunk ahhoz, hogy megé- rezzük a Lélek imáját, amelyről Szent Pál beszélt. Ebben az imában újszerű az üresség. Nem alvásról, nem semmittevésről van szó. A belső összeszedettség folytatódik, a figyelem mint gyertya világít a sötétségben, és megmarad az Ur szeretete. Habár az ember nem "produkál", nem "realizál" semmit, mégis megmarad az ima állapotában. A fejeArató Jolán zet elején azt mondtuk, hogy "szerető tekintet az Istenre". Ennek az imának hatalmas hatása van: az Istennel egyesít, és nagy békével tölt el. Ha elszórakozunk, vagy képzeletünk túlságosan dolgozik, az annak a jele, hogy közvetlenül akkor nincs bennünk elég béke és ehhez az imamódhoz szükséges relaxáció. Akkor visz- sza kell térni az előzőleg említett imamódok egyikéhez, nehogy elveszítsük a belső össze- szedettséget. Azt hiszem, hogy ha az ebben az imamódban adódó nehézségeket meg ak- karjuk oldani, olyasvalakitől kell tanácsot kérni, aki ért hozzá. Az ilyen kérdésekre a- dott felelet a szó szoros értelmében vett lelki vezetés. árnyáé-áíuÁmÁ... Állandó ima. Rád irányulni figyelemmel, szeretettel, odaadással. Amikor így együvé fut minden képességem, amikor szent akaratodba simul az akaratom, akkor imádkozom igazán. Ehhez nem kell szóbeszéd ésa- jakmozgatás, csak összpontosulás a szeretetben és ez olyan lelkiállapot, amelyben állandóan megmaradhatok, ha Te segítesz, Istenem. A Te segítséged az, amiért mindig könyörgök, akkor is, amikor nem szólok, csak Feléd szálló néma állítással Rád csodálkozom és a lelkem nyitott, mint az adományt váró, kitárt kéz. Csöppentsd bele a Te kegyelmedet! A mi összeborulásunk szent pillanatok láthatatlan kincse és kiárad belőle az imádságos szeretet, mint gyógyító, éltető lehellet... GÁRDONYI GÉZA Ez a halál. . . Miatyánk Isten, mindenkinek Atyja, kihez hajiunk, mint fű a Nap felé, az én szívem kétség nem szorongatja, midőn indulok végórám elé. A halál nékem nem fekete börtön, nem fázlaló, nem is rút semmiképpen: egy ajtó bezárul itt e földön, s egy ajtó kinyílik ott fenn az égen... — ez a halál.
