A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
349 tói kezdve szokták végezni. Addigra már nagy békét lehet a lelkigyakorlatokban elérni. A siker azonban nem a napoktól, hanem a lelki béke fokától függ. Ezért a lelkigyakorlatokon kívül is lehet végezni, ha az előfeltételek megvannak. Nem kell sietni. A lelkigyakorlat egy-egy napján elég egy titokkal foglalkozni, és a szemlélődést többször megismételni. Lehet először egy reflexív elmélkedést végezni, és azután két szemlélődést. Meg kell barátkozni a titokkal, amelyről szemlélődünk. Nem kell hosszabb eseményt, sem pedig tantételre vonatkozó szöveget venni. Nem Szent Pál levelein kell szemlélődni próbálni, hanem az evangélium eseményein, amelyekben kevés szó esik. Még kevésbé ajánlom, hogy példabeszédeket vegyünk alapul, mert azok nem megtörtént e- semények, és az Ur Jézus nem szerepel bennük. Végeredményben nem arról van szó, hogy egy erkölcsi problémát érezzünk meg, hanem hogy magával az Ur Jézussal vagy Szűz Máriával teremtsünk kapcsolatot. 3. Szent Pál azt mondja, hogy mi nem tudjuk, hogyan kell imádkozni, hanem a Szentlélek él bennünk, ő ihlet meg és imádkoztát minket. Azt is mondja, hogy Ő maga imádkozik bennünk: "A Lélek azonban maga jár közben értünk, szavakba nem önthető sóhajtozásokkal" (Róm 8, 26-27). A Léleknek ez a bennünk végzett imája hatalmas értékű, mert az Isten "tudja, hogy mit kíván a Lélek", és mert a Lélek az Isten tetszése szerint jár közben. Ezért megéri, hogy a lélek bennünk végzett munkájának fontosságot tulajdonítsunk, és hogy engedjük működni. Ez teljesen megváltoztathatja imánknak az irányát. Nem kell erőlködve imádkozni, hanem arra az álláspontra helyezkedjünk, hogy hadd tegye a Lélek, "hagyni kell". Ahelyett, hogy mi csinálnánk valamit, hagyjuk, hogy űr keletkezzék bennünk, a- melyben valami mélyebb törhessen fel, ami már nem tudatosra Szentlélek imája. Már a negyedik fejezetben beszéltem száznyolcvan fokos fordulatról az imában. Ahelyett, hogy érzelmeket erőszakolnánk magunkra, engedtük szabadon felszínre jönni azt, ami bennünk volt, ami földalatti, azaz tudatalatti indulatok formájában működött. Ennek a magatartásnak folytatásaképpen a testi relaxációs gyakorlatoknál azt láttuk, hogy a feszültségek nem az akarat erőfeszítésétől engednek fel, hanem a türelmes megpihenéstől, amennyiben maguktól fellazulni engedjük őket. Ez a két tényező készíti elő a szemlélődő ima részére a talajt. Hozzásegít, hogy a Szentlélek tevékenységéről képet alkossunk magunknak. Talán túl merész az az állítás, hogy a néma, hallgatásban elmerülő imánál az ember a spirituális tudatalattit engedi felszínre jönni. A valóságban a keresztségtől kezdve a Lélek imádkozik bennünk, de mi ezt csak a hitből tudjuk, nem közvetlen tapasztalatból. Közvetlen tudomásunk nincs róla. Feltételezhető, hogy az affektiv tudatalatti aránylag tisztult, mert ellenkező esetben a Lélek imája helyett lázadás tör fel. Azt is feltételezni kell, hogy a racionális o- koskodás eléggé elcsitult, mert ha nem, akkor a Lélek helyett az ideák, események, gondolattársítások, tervek stb. végtelen folyamata törne fel. Ha azonban az értelem már nyugodt, már téma nélkül tud maradni, akkor helyet tud adni a Léleknek. Ez olyan, mintha belsőleg sivatagba mennénk. Az üdvtörténelemben a sivatag az Istennel való találkozás fontos helye. Ábrahám, Mózes, Illés, Keresztelő Szent János a sivatagban találkoztak Jahvéval. Jézus maga is oda vonult vissza, hogy küldetésére előkészüljön. De e- zek a sivatagi tapasztalatok azt feltételezik, hogy az illető szívében és lelkében sivatagi állapotot tudjon teremteni. Ez az, amit most ajánlani akarok. Hogy minden feszültség feloldódjék, üljünk le és végezzünk alapos relaxációt. U- tána néhány percig alkalmazhatjuk az előző fejezetben leírt imák egyikét. Kis idő elteltével tartsunk ki belső összeszedettséggel azi- mában anélkül, hogy valami határozottra gondolnánk. Kapcsolódjunk belsőleg az Ur Jézushoz, azzal az igyekezettel, hogy figyelmünk semmi másra ki ne terjedjen. Már ne akarjunk semmit sem elképzelni, hanem belsőleg Őrá koncentrálva maradni az ima állapotában. Ha valami kép merülne fel bennünk, ne törődjünk vele. Nem kell erőszak
