A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-08-01 / 8. szám
346 hatoljon. Figyeljük meg egy madár vagy egy bogár röptének ritmusát. Fedezzük fel a növények mozgásának az idejét. Szemléljünk, próbáljunk beleilleszkedni az időbe, egy darab kőnek sok billió éves létébe. Vigyázzunk, mert mindazt, amit mondtam, el is lehet gondolni. Azt ne tegyük, annak nincs ereje. Figyeljünk és érezzünk. Töltsük az időt pihenő magatartásban. Érezzük jól magunkat. Ha jó ideig elmerülünk a természetben, az jó érzést kelt. Töltsük meg tüdőnket friss, tiszta levegővel. Érezzük a nap sugarait, vagy az eső nedvességét. Nem kell arcunkat a szél símogatásától megvédeni. Ha lehet, járjunk mezítláb a csupasz földön, vagy vessük magunkat egy tó, folyó vagy a tenger vizébe. Járjuk be a fövenyt és szemléljük, miként követik egymást a hullámok. Azután üljünk le és maradjunk nyugodtan. Mikor megéreztük a kapcsolatot a természettel, időzzünk el, mintha gondolkodnánk, de ne gondolkodjunk. Igyekezzünk a megérzés általi kapcsolat fokán maradni. Engedjük, hogy a természet belénk hatoljon. I- dőzzünk el csodálkozva valamin, vagy szép lassan folytassuk útunkat, megállva, valamit figyelve, majd néhány lépés után ismét elidőzve. Egy idő múlva valószínűleg belső össze- szedettséget fogunk érezni. Mintha teljesen magunkba lennénk összpontosulva, de u- gyanakkor szívünk kitárul, azonosul a min- denség kicsinységével és mérhetetlen nagyságával. Az az érzés, hogy a legparányibb milyen dinamikus egységben van az át nem ö- lelhető nagysággal, hasonló az Isten jelenlétéhez. Nincs szükség erőfeszítésre, de gondolkodásra sem. Érezzük meg az Isten jelenlétét. Vegyük fel ővele a kapcsolatot. Mint ahogy el kezdtük érezni a virágot, a tavat, az eget, a ligetet, és ezek érzéklése által kapcsolatba kerültünk a természettel, éppen úgy, é- rezve a természet jelenlétét, kapcsolatba lépünk az Istennel. Ha nem érezzük az Istent, az ne okozzon problémát, maradjunk kapcsolatban a természettel. A természet kiegyensúlyoz, gyógyít, megerősít, nyugtat és jó érzést kelt. Ez megéri a fáradságot. Maradjunk elmerülve a természetben, igyekezzünk megérezni, csodáljuk, engedjük, hogy belénk hatoljon. Mikor azt érezzük, hogy mélyen magunkba szálltunk, vagy hogy azonosultunk a mindenséggel, akkor már imádkozunk. Tartsunk ki a belső néma hallgatásban, maradjunk az Istennel, s Ő velünk fog maradni. A- ki a leírt magatartással keresi a természetet, azt rövidesen az Istenhez emeli. A természetnek rendkívüli ereje van, nagy mestere az imának. Azért van a természettel közelebbi kapcsolatban élő vidéki népnek több józan esze, egészségesebb gondolkodása, nagyobb hajlama a szemlélődésre, és sohasem istentagadó. Ezért játszódott le sok nagy találkozás az Istennel a sivatagban, mint Mózes a csipkebokornál, Ábrahám élményei és még sok más. Ezért végezzük a lelkigyakorlatokat közel a természethez vagy legalább álljon egy kert rendelkezésre. Ez az oka, hogy mikor az Ur Jézus imádkozni akart, magányos helyeket választott, vagy a hegyekbe ment fel, például a Tábor hegyére, vagy Jeruzsálemben a Getszemáni kertet kereste fel. 2. Az Ur Jézus megismerésében igen nagy segítség, ha élete misztériumain elmélkedünk. Hogy hogyan elmélkedjünk az e- vangéliumról, arról már szó volt a harmadik fejezetben, és szemléltettem a szegény özvegyasszony adakozásának a történetével. Most az Ur Jézus élete eseményeinek megközelítésére egy másik módot szeretnék ismertetni. A két mód közt a különbség az elmélkedő belső ritmusában van. Az első reflexív elmélkedés, és ezért magában foglalja a megértésre irányított gondolkodást és a magunk életére való alkalmazást. Ez fontos, azt monhatnám, hogy mellőzhetetlen. Valamit mindig meg kell belőle tartani. A másik mód, amelyet most ajánlok, nem meggondoláson alapszik, hanem egészen egyszerű. Teljes belső békét és összeszedettséget igényel. Ezért említem utóljára. Előfeltétele azonkívül az Ur Jézus iránti nagy szeretet és az a vágy, hogy őt jobban megismerve, osztozzunk é- letében. Ezek nélkül a feltételek nélkül e- redménytelen, és az ember a gondolkodó elmélkedéshez jut vissza. A siker céljából képzelőtehetségünk eszközéhez kell fordulni,
