A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
248 nek a konszekrációnak kegyelmi megnyilvánulásait, az Istentől nekik szánt munkákra gondviselésszerűen ráterelődtek, azok dús termést hoztak, mely egyáltalán nem volt arányban a befektetett fáradsággal. Náluk a konszekrá- ció csakugyan életük döntő mozzanata volt, teljesen az, aminek az Ur Jézus ezt gondolta és szánta, teljesen azokkal a hatásokkal, melyeket Ő erről a kon- szekrációról Alacoque Szent Margitnak tett kijelentéseiben megígért és amelyeknek alapján az Urnák Szive tiszteid ék esi István leiére tett ígéretei náluk egészen ki is teljesedtek. Ebből azonban világosan áll előttünk az a következtetés, hogy nekünk is, ha az eddigi nem járt ilyen hatásokkal, bennünk nem termett ilyen gyümölcsöket, ilyen konszekrációra van szükségünk, mely igazi Jézus Szíve tisztelővé alakít át minket, megélt Jézus Szíve tiszteletet ad nekünk, olyat, mely Isten kegyelmével igazi életszentségbe érik be. (folytatjuk) rj{imént a ^AAaguető uetni... ... és te miért nem akartad?... Hullott a mag... jó volt, vércsírás és termő: de nekem nem volt időm... Ezer más gond foglalt le: felcsipegették a madarak: sport, politika és minden semmiség... Hullott a mag: vérrel áztatott földre, szenvedés-eke porhanyí- totta, de én megkövesít ettem magamat... megkeményítettem a szívem: nem akartam felejteni és nem akartam megbocsájtani... Halmoztam, raktam a kőkupacot: emlék-téglákat, képzelet-parittyákat, hogy majd visszaütök... vagy valaki, aki szeret és becsül, üt majd rajtuk e- gyet... vagy a mindentudó Isten megfizet majd nekik, hogy így elbántak velem... Hogy is vert volna gyökeket? Hullott a mag tovább... Töviskoszorús fej ajkai mondották... áldó, jótékony kezén csörgött át, melyekkel jót cselekedett... és akarta szaporítani Magát... és akarta, hogy én is áldás forrás legyek. De elfojtották a tövisek: tele voltam a magam gondjával... feldudvázott az önzés, a magam féltése, az önsajnálkozás... hogy a magot csíráztatni erőfeszítés... talán rá kell menjen a fejem, vagy az idegzetem... És magasabbra nőtt a dudva, a gaz, a paréj és a mindent elszívó apró tövis... Elfojtották a magot, elszívták az éltető energiát... De Te, a nagy Magvető mégsem untál bele... Áldott szent türelem és kegyes irgalom... Ha nem is százszoros, de harmincszoros talán valóság lesz az alázat és bánat talaján?
