A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-06-01 / 6. szám

247

dítóokuk nem volt egészen világos és a- laposan átgondolt. Nem mintha nem az a vágy vezette volna őket a konszek- ráció letételében, illetőleg annak megújításában, hogy egészen Jézus Szívéé legyenek; de mégis, mintha ez a vágy nem lett volna mély, elég átfogó és mindent átjáró bennük. Mintha inkább futó érzelem gyümölcse lett volna náluk: tán valakinek buzdítása, példája által vagy valamilyen olvasmány nyomán született volna meg bennük ez az elhatározás. És ha megvizsgálnák felajánlásuk tartalmát, tán szintén hasonló megállapításra jutnának: konszekráció- juk nem tartalmaz többet vagy mást, mint amit ebben a nekik megfelelőnek látszó felajánlási szövegben találtak. Mindez azt jelentené, ez az önátadás nem lelkűk törekvéseinek, érett elhatározásának gyümölcse volt és ezt a felajánlást soha úgy igazában magukévá nem tették. Annyira, hogy tán nem is láttak ebben az aktusban többet mint erénygyakorlatot, valamilyen értékes, szép erényt a többi erény között.

Ez lehet talán az oka annak, hogy azok a gyakorlataik, melyek Jézus Szívére vonatkoznak, nem szorosan és szervesen ebből a konszekrációból fakadnak, vele nem tartoznak lényegileg össze, hanem csak mellette, vele párhuzamosan futnak. Ezek a gyakorlatok, mint pl. az elsőpénteki szentáldozás, az éjjeli szentóra az első péntekekre virradó éjszakán, a Jézus Szíve litánia és egyéb imák elmondása, képének tisztelete, az engesztelés és esetleg még egyéb gyakorlatok tán pontosan be vannak szőve életükbe, életük ezekkel mégsem vált Jézus Szíve tiszteletének egyetlen nagy tény évé, ezekben mégsem fejeződik ki önodaadásuk, nem valósul meg folytonosan az a konszekrá- ció, melyet pedig letettek. Ezért felajánlásuk kihatása életükre joggal nem elégítheti ki őket. A Jézus Szíve tisztelet ugyan alaphangként festi alá életüket, tapasztalják is, hogy Isten különösebb Gondviselése őrködik felettük, gazdagabban kapják a kegyelmeket mint konszekrációjuk előtt, lelkiismeretük finomabb rezdüléseit is jobban észreveszik, hibáikra, hűtlenségeikre jobban felfigyelnek és mélyebb bánatot éreznek, szeretetük is erősödésben van és indításokat is éreznek az életszentségre és apostolkodásra, de mégis ha mélyebben tekintenek életükbe, e- gész életük vallásossága és lelkiéletük fejlődése tán arról győzi meg őket, hogy a konszekráció nem az az erő eddigi életükben, mint aminek lennie kellene. Annál is inkább érzik ezt, mert a Jézus Szíve tisztelet nagyjainál valami más, valami több volt mint náluk. Náluk ez lelkűkből sarjadt ki, szivüknek oly hajtása és gyümölcse volt, melyben benne élt az egész ember. A konszekráció átütő erejű lelki tény volt, megindulás, melynek sodró ereje egész életükre kihatott és sajátos színt, veretet és irányt adott összes élettevékenységüknek. E konszekráció hatása lelkűkbe is mélyen behatolt: csodálatos összhangot teremtett, békét és megelégedést hozott létre, melyet sokszor túláradó boldogság és mindenkire kiható melegség kísért. Életszentségi kihatásai is náluk szinte kézzelfoghatóak voltak a sok kegyelemben, a szolid erényekben és értékes keresztekben. Ha pedig papok is voltak, apostoli tevékenységük szintén magán hordta en-