A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
246 korlatok között különösképpen kitűnik és említésre méltó az a felajánlás, amellyel önmagunkat és mindenünket az Ur Jézus isteni Szívének szenteljük és egyben elismerjük, hogy mindent az örök isteni szeretetnek köszönhetünk.” XII. Piusz a ’’Haurietis aquas” kezdetű enciklikájában csupán a Jézus Szíve tisztelet tárgyáról szól, mégis az utolsó sorokban Alacoque Szent Margit konszekrációjának nehány szavát i- dézi. Miután rámutatott arra, hogy a Szív mint az isteni szeretet szimbóluma mindig hatalmasan vonz minket, beszél hozzánk és felgyújtja viszontsze- retetünket, arra fog minket késztetni, hogy ’’odaszenteljük és felajánljuk magunkat, személyünket, életünket, cselekedeteinket, fájdalmainkat és szenvedéseinket és így ezentúl egész lényünket mindig a Szent Szív szeretetére, tiszteletére és dicsőítésére fordítsuk.” A pápák felfogását a konszekráció jelentőségét illetőleg kiemeli az a körülmény is, hogy ebbeli meggyőződésüknek tettben is kifejezést adtak: XIII. Leó 1900-ban az egész világot felajánlja Jézus Szentséges Szívének, XI. Piusz pedig a ’’Quas primas” kezdetű körlevelében elrendeli, hogy minden évben Krisztus Király ünnepén XIII. Leó felajánlását újítsuk meg. De azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül — amiben kétségkívül az Egyházat vezető Szentlélek Isten irányító tevékenységét kell látnunk, - hogy a konszekráció tényével a katolikus világban szinte lépten-nyomon találkozunk. Országok és népek, egyházmegyék, városok, falvak ajánlják fel magukat ünnepélyesen hol itt, hol ott Jézus isteni Szívének. És ebben velük versenyeznek a szerzetesrendek, a különböző társulatok, intézmények és iskolák. Hogy csak egy szerzetesrendet említsünk: a Jézustársaság jól az elsők között, már 1872. január 1-én az általános rendfőnök által felajánlotta és o- daszentelte a szerzetet Jézus Szentséges Szívének. De a családok és egyesek felajánlása is állandó hódító erő az Egyházban: a buzgó katolikus híveknél a konszekráció gondolata mindig visszhangra talál és szívesen felelnek a kezdeményezésre önmaguk és családjuk felajánlásával. A konszekráció történetének ez a rövid áttekintése már maga is mutatja, hogy ebben az önfelajánlásban a Jézus Szíve tiszteletnek igen értékes, sőt lényeges eleméről van szó; hogy ez a konszekráció kiindulópontja, de betetőzése is annak, átjárja és átfogja az e- gész életet, hogy az lassankint teljesen az Ur Szentséges Szívének tisztelete legyen : ne csak egy-két imában vagy engesztelő tényekben nyilvánuljon meg, hanem minden vonatkozásban és annak minden megnyilvánulásában Neki szentelt, konszekrált élet, megélt tisztelet legyen. Honnan van mégis az, hogy sokaknál a konszekráció csak megindulást jelent, de nem lesz bennük élet-formáló erővé? Miért van az, hogy a konszekráció, bármily komolyan és jószándékkal tették, nem válik bennük Jézus Szentséges Szívének tökéletes tiszteletévé, megélt tiszteletté? Tán sok évvel ezelőtt elvégezték ezt a konszekrációt, naponkint is megújítják ezt egy bizonyos ima elmondásával, de ha jobban megvizsgálják magukat, meg kell állapítani- ok, hogy e felajánlásuk megtételére in
