A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
June, 1979 Vol. LXV. No. 6. 7\ z idő, a mi nemzedékünk ideje, amely a keresztény éra £\.1. évezredének a végéhez közeledik, először is, mint valami csodálatos haladás korszaka mutatkozik előttünk. De ugyanakkor többféle veszedelmet is hordoz magában az ember számára. Ezekről a veszélyekről az Egyház minden jóakaratú emberrel hajlandó volt és lesz is tárgyalni. Ma még messze vagyunk attól, hogy az emberiség elérte volna akár az erkölcsi rend, akár az igazságosság, mégkevésbé a társadalmi béke, a szeretet objektív követelményeit. Arról van itt szó, amit a Teremtő azzal fejezett ki, amikor a föld megteremtése után arra szólította fel az embert, hogy mindent hatalma alá vessen. A második vatikáni zsinat is szólt az embernek erről a feladatáról, szinte királyi méltóságáról, amely az Ur szemében arra kötelezett minket, hogy megőrizzük az erkölcsök elsőbbségét a technika felett, a személyekét a dolgok, s a szellemét az anyag felett. a Szentatya első, ’’Redemptor hominis” kezdetű enciklikájából A vatikáni rádió magyar osztályától két írást is közlünk ebben a számunkban. Az egyik Bernadette személyével foglalkozik és Puskely Mária a szerzője, a másik a 75 éves Kari Rahnerrel és a ”A Szív” Hungarian Catholic Monthly Published by the Hungarian Jesuits Address: P. O. Box 458, Station "A” Hamilton (Ontario) L8N 3H8, Canada one year subscription: $ 5.00 Editor: Joseph E. Bieleck Editorial Advisory Board: Stephen Békési, Blaise Jaschkó Attila Miklósházy, Nicholas Orbán Sales Director (Europe): Henrik Matyasovich, Blijde Inkomststraat 18 B-3000 Leuven, Belgique Printed in Canada by the Slovak Jesuits Box 600, Cambridge (Ontario) N1R 5W3 Second Class Mail Registration No: 4281 már írásaiból ismert P. Szabó Ferenc a szerzője. ☆ Az angliai konzervatív hangokról és az általuk felkavart közvéleményről Roland Hill beszámolóját ismertetjük, aki a Herder Korrespndenz e- gyik angliai tudósítója, is A Latin-A- merikáról szóló tanulmány közös vállalkozás eredménye. Több publicista dolgozott rajta és a főbb részeket a francia Jean Vogel és Jean-Pierre Ma- nigne tollából vettük, akik ebben a viszonylatban szakértőknek számítanak s hasonló riportok nagy számban jelentek meg már tőlük. ☆ A Jézus Szíve tiszteletről P. Hitter József írt, aki a sajátosan jezsuita lelkiségnek ma egyik legjobb magyar ismerője és külföldi szakfolyóiratokban is rendszeresen jelennek meg írásai.