A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-05-01 / 5. szám

228 "megbízható" plébánosokkal való betöltéséhez. Miután saját, integrista szellemű papneveldéjét megszervezte, külföldi útjain nem szűnt meg a d'Heerlen-ben a többi holland püspök szervezéséből létrejött teológiai főiskola tanmenetét ócsá­rolni. A Nemzetközi Segélyakció holland szervezetéta Harmadik Világnak nyúj­tott támogatásukkal kapcsolatban "politizálással" gyanúsította (a katolikusok nagyböjti gyűjtése megy ilyen célokra), a gyűjtések pap vezetőjét elmozdította hivatalából s a gyűjtésekre az egyes plébániákon alakult választott tanácsokat is feloszlatta. Ilyen körülmények közt érthető, hogy az egész egyházmegye két részre szakadt. Egyik oldalon van a püspök, az általa hivatali funkciókhoz juttatott pa­pok és a jobb oldali érzelmű (német katolikusoktól támogatott) hívek. A másik ol­dalon azok a papok és hívek, akik hűségesek kívánnak maradni a 2. vatikáni zsi­nat szelleméhez. A két oldal közt pedig az egyre növekvő számú közömbösek tá­bora foglal helyet. Erre a körülményre még 1975-ben jelentésben hívták fel a Szentszék figyelmét illetékes körök, de semmi sem történt. A konzervatív püspökök a püspöki kollegialitás gyakorlati megvalósulá­sára sincsenek jó hatással. A tavaly októberben rendezett Nemzeti Pasztorális Konzultáción (a püspökök rendezték, világiak bevonásával) a delegátusok több­sége kérte, hogy Róma elé terjesszék a nők és a házas férfiak papi szolgálatba va­ló bevonásának, valaminta már nős papok lelkipásztori szolgálatban vagy a teoló­gia tanításában való megtart hatásának ügyét. Willebrands bíboros, utrechti érsek, egyházmegyéje delegátusainak megígérte, hogy személyesen terjeszti fel Rómába ezeket a javaslatokat. Visszajövet viszont kijelentette a Pasztorális Konzultáció plenáris gyűlésén, hogy a javaslatoknak ellene van, mert azok hagyományellenes jellegűek. A delegátusoknak, mint évekkel előbb a Pasztorális Zsinat résztvevői­nek, csalódás lett az osztályrészük. A szabadság disszidensei Szekták Amerikában A z Egyesült Államokban mindig ikedvező talajra találtak. Ma há­romezer nagyjából a számuk s minde­gyikükben van valami vallásos jelleg, a- kár a távol keleti miszticizmus, akár a sátán-imádat követői, akár a kábítósze­rek, akár a szeksz érdeklik őket. Általában minden szekta jóté­konycélú tevékenységeiről is híres, mint pl. a féléve tömeg-öngyilkossági akciójával hírhedtté lett Jim Jones-é Guayanában. Ők még San Francisco-i idejükben ismertek voltak azokról a szolgálataikról, amelyekkel a szegénye­ket és a különféle minoritásokat szol­gálták. Volt ingyenes klinikájuk, jogi tanácsadó irodájuk, népkonyhájuk, kábítószer-elvonó intézményük, stb. De eltekintve az ilyen közsegélye­zésre való berendezkedéseiktől, mi a

Next

/
Thumbnails
Contents