A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
227 nagy vállalkozásba kezdtek. Mindjárt hozzáláttak a zsinat jelentőségét a holland egyház szemszögéből kiértékelni. 1965-70 között tartotta üléseit a Holland Pasz- torális Zsinat, amelyen világi és papi kiküldöttek lelkes hangulatban tárgyaltak, múltbeli teljesítményeik tudatában (röviddel azelőtt értek az emancipáció teljességére) és kissé még vidékiesként ható hitüket, ájtatossági gyakorlataikat akarták új formákkal felcserélni. A püspökök azonban (későbbi bírálóik szerint) mesz- szebbre mentek a kelleténél, amikor engedték, hogy több hagyományban gyökerező kérdés (mint a papok nősülése, vagy az egyházi tanító tekintély) nyílt vita tárgyát képezze. Alfrink bíborosnak nemcsak Róma kifejezett rosszalását kellett lenyelnie, hanem azt is, hogy a pasztorális zsinatot követő években a Szentszék a hét holland püspökség közül kettő élére kimondottan konzervatív felfogású főpapokat nevezzen ki. S ezt az új szokás szerint a jelöltek személye felől megkérdezett hívek kifejezett óhaja ellenére. A két kinevezés, és a pasztorális zsinat Msgr. Moeller, Msgr. Ernst, Msgr. Gijsen (hiányzik a képről: Msgr. Simonis) folytatásának Rómától való leállítása nagy csalódást és keserűséget okozott. Az eddig Rómába vetett holland bizalom elpárolgott. Nico Adema, katolikus újságíró szerint, aki 30 éve kíséri figyelemmel a holland katolikus életet, ez az intézkedés máig érezteti káros hatását a holland katolicizmusra. Számos világi katolikus, aki hangadó szerepet vitt a pasztorális zsinaton, most elfordult az egyháztól és más területekre összpontosította tevékenységét; 1970-73 között szokatlanul nagy számban kérték papok a laikus állapotba való helyezésüket. A két kinevezés a különféle integrista csoportokat is erőhöz juttatta. Külföldről pénzelt kiadványaik a holland egyház jóhírnevét rontják. A két új püspök a püspöki kar egységét is megbontotta és intézményesítette a holland egyház megoszlását. A polarizáció sajnálatos hatásai a limburgi egyházmegyében a legkirívóbbak, ahol Roermond új püspöke (72 január óta), Msgr. Gijsen, lassú de szívós munkával hozzálátott a régi egyházmegyei keretek átalakításához és a plébániák