A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-04-01 / 4. szám
186 polta és kefélte, sőt levendulát is hintett rá, mert ez a legjobb szer a molyok ellen. Mosolyba burkolta konok hitét. Senkinek sem beszélt már róla, de eszperantó nyelvtudásával a föld minden részében nyomozott némely éjjelen a fia után amatőr rádiójával. Jelentkezett is nála egy éjszakai rádiópartner. Órásmester volt valaha, most nyugdíjban él a Balaton mellett, szobákat ad ki. — Én fogtam a keresését, Cserteő úr — mondta bizalmasan. — Az én fiam is. De én már megtaláltam. Anti bácsi nem értette: — Eltűnt és megtalálta? — Nem kérem. Elesett és megtaláltam Naponta találkozom vele. — Imáiban? — Nem, kérem. A valóságban. Aztán megkérte a sorstársát, hogy most, mindjárt legyen a résztvevője a találkozónak. A szeme elrévülten meredt a távolba. Cserteő Antal összeborzadt. Látta, hogy egy dúlt idegzetű spiritisztával van dolga. Nem tudott részt- venni a "megidézésében". Tapintatosan, de határozottan megmondta, ő hitetlen. Nem tud hinni a "kedves szellemben". Akkor pedig... — Igen... Akkor hiába. — suttogta letörten a hajdani órásmester. Mikor kezet fogtak, könny gördült ki a szeméből. Anti bácsi torka is elszorult. így némán áldoztak néhány pillanatig a fiuk drága emlékének. Az új idők csodái sok mindent feledtettek, gyógyítottak Anti bácsi öreg lelkében, csak a háborút nem. Mint lelki tumor nőtt benne a gyűlölet a foghatatlan ősgonosz, a háború' és azok ellen, akik ráengedték az Apokalipszis lovasait az emberiségre. Őrá. A fiára. Meg a többi emberre. A megszületettekre és meg nem születettekre. Ez a jóságos, szelíd ember, aki maga volt a szeretet és a megértés, ebben az egyben csak gyűlöletet tudott érezni. Angyalka néni gyengéden figyelte a törhetetlen hitet és a törhetetlen gyermetegséget. Egyszer azért kísértésbe esett. A város alapításának 800 éves emlékünnepségén az egyik unokának titokban odaadta a féltett ruhát színházi bemutatóra. Az előadás után megjelent náluk a ruhakölcsönző vállalat vezetőnője, és ajánlatot tett — csinos összegnyit — a szép darabért. "Nézze, Anti, egy szép nyári ruha kikerülne belőle magának..." — próbálkozott Angyalka néni. Anti bácsi levegő után kapkodott. Elárulni az ő fiát?! Ezt érte meg ötvenkét éves házasság után?! Mint egy leszakadt lift, úgy zuhant e- lőtte a felesége tekintélye. Pedig igazán mélyen szerette. Ettől kezdve még nagyobb kegyelettel tisztelte a család — gyerekek és unokák — a bűvös kört az atilla körül, amelyet nem volt szabad megzavarni. És mikor hónapról-hónapra aszottabb lett a halkszavú, jóságos ember, a titokzatos mosoly, a találkozás reménye most sem tűnt el az ajkáról. ♦ Ott érte a szívhalál a fia atillája mellett. Éppen a levendulákat rendezgette rajta. Egyszer — régebben — any- nyit mondott Angyalkának: "Ebben szeretnék." Nem mondta meg, mit. Szépen belefért lefogyott teste a fekete atillába. Levendulaillatban találkozott a fiával.
